A 2003-as év beköszöntével Asztalos István alpolgármestert kérdeztük a város kulturális koncepciójáról, a várható újdonságokról, a Plázáról, a "magyar Salzburgról" és miegymásról.

Index: - Veszprém számára talán a kultúra lehet az a kitörési pont, amely segítségével egyre fontosabb szerepet tölthet be a régióban. Ön mint a kultúráért (is) felelős alpolgármester, hogyan látja ezt a kérdést?

A. I.: - Fontos, hogy a kitörési pont fogalomba beleértjük-e a gazdasági, pénzügyi jellegű szempontokat, avagy sem. Ha beleértjük, akkor fel kell készülnünk arra, hogy a kultúra az általunk belátható időn belül nem kínál kitörési lehetőséget, mert – néhány kivételes elemétől eltekintve – rentábilisan nem működtethető. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez az egyetlen mérce, de ha becsületesen akarunk beszélni a kérdésről, akkor a pénzről sem hallgathatunk. Véleményem szerint a városi szerephez hozzátartozik a kultúra által biztosított komfortérzet és belőle fakadó presztízs, még akkor is, ha ez anyagilag nem mérhető és pénzbeli áldozatot kell érte hozni. Veszprém számára kétségtelenül a kultúra az egyik kínálkozó önmegfogalmazási lehetőség, karakterteremtő erő. Ha a régiók Magyarországának lehetséges szereposztását mérlegeljük, akkor itt, a Közép-Dunántúlon Székesfehérvár vezető szerepe előre látható, de ez a szerep nem lehet kizárólagos. Veszprém számára leginkább az egyetem és a kulturális élet adhat esélyt arra, hogy a régió meghatározó szellemi központja legyen. Világossá kell tennünk, hogy ez a stratégiai cél, és a jövőnket ennek megfelelően kell megterveznünk. Az már látható, hogy 2003-ban nem tudunk újabb forrásokat biztosítani a kultúra számára, tehát az újítás vágyát vagy a régi megcsonkításával finanszírozzuk, vagy új partnereket, új forrásokat keresünk magunknak. Veszprém egyébként 4 %-ot fordít költségvetéséből kultúrára, s ezzel előkelő helyen van a megyei jogú városok sorában. Tudom, hogy van, aki kevesli a 4%-ot, a nagyságrendet érintő változás azonban országos feladat.

Index: - Van Veszprém városának kidolgozott kulturális koncepciója?

A. I.: - Küzdelmes és hosszú folyamat végeredményeként hét éve jött létre a város kulturális koncepciója, amit én terjesztettem elő akkor a közgyűlésnek. Minden lehetséges partnert megkeresve hosszú időn keresztül egyeztettünk, kíméletlenül "nyúztuk" egymást, mert a célunk az volt, hogy egy olyan tervezetet készítsünk, amely a kulturális élet minden szereplője számára elfogadható. Persze minden koncepció annyit ér, amennyi megvalósul belőle. A jegyzői irodából kikérhető a dokumentum, és újraolvasva látható, hogy milyen sokat teljesítettünk az abban leírtakból, s hogy orientáló szerepét mai napig betölti.

íi>Index: - Mennyire ért egyet Praznovszky Mihály gondolatával, a specializálódó várossal, a "magyar Salzburggal"?

A. I.: - A legpontosabban talán ambivalensnek nevezhetném a viszonyomat hozzá. Érzékelem egyfelől a posztmodern életérzést, amely az új bűvöletében, néha kicsit hiszterikus, gyakran nagyon manipulált mámorában él, már a tegnapit is képtelenül ósdinak tartja, úgy valahogy, mint a zenetévékben, ahol hárompercenként új klip jön és a tavalyi szám már hallgathatatlanul öreg. Én ennél jobban hiszek a hagyományok erejében, felfogásom szerint egy közösség kulturális élete nem kliptévé, hanem angol gyep. Elkötelezett, hűséges, kitartó gondozást kíván. Ha nem tudunk kitartani saját hagyományaink mellett, ha szüntelenül a tegnap haladéktalan lecserélésének bűvöletében élünk, akkor nem lesznek évek múlva megszentelt tradícióink. Hadd hozzam példának a Gizella Napokat! Bár nem érem meg, de nagyon örülnék, ha tudnám, hogy Veszprémben száz év múlva is helyi ünnep lesz május 7. Az már természetes, hogy száz év múlva más formákat ölt, új üzeneteket hordoz. Egyszóval: a tradíció és az útkeresés finom egyensúlyát kell megtalálnunk, ami türelmet is, kreativitást is kíván. Mértéktartást is! A "magyar Salzburgot" ebből a szempontból a magas álomtartalmú verbalizmusok kategóriájába helyezném – nagyon alkalmas arra, hogy a valóságtól teljesen elrugaszkodott elégedetlenséget ébresszen. Van azonban komolyan megfontolandó eleme is; az, hogy akarunk-e a veszprémi eseménynaptárba a mainál nagyságrendekkel "ütősebb", országos vagy nemzetközi visszhangú programokat illeszteni. Ez sokkal több, mint jámbor szándék. Egy ilyen döntésnek nagyon komoly pénzügyi, intézményi következményei vannak, ezekkel az önkormányzatnál szokásos keretek között, bizottságokban, a közgyűlésben szembe kell néznünk. Nem zárkóznék el attól, hogy egy ilyen vitát kezdeményezzek, de nem a sajtó, hanem a helyi szakmai és politikai nyilvánosság keretei között. Nem vitatom azt sem, hogy Veszprém a Dunántúl egyik komolyzenei központja lehet. A specializálódásnak azonban vannak ésszerű határai. Amikor a rendezvénynaptárunkat kidolgoztuk, az volt a célunk, hogy minden jelentősebb esemény hordozzon a kultúrát kereső társadalom számára egy-egy markáns üzenetet. Arra törekedtünk, hogy az üzenetek összessége sokszínű legyen – és ha lehet –, teljes mértékben fedje le a veszprémi és a Veszprémen túli társadalmat. Egyfajta irányba tartó üzenet a Táncfesztivál, egy másfajta irányú az Utcazene Fesztivál, megint gyökeresen más a Vivace Kórusfesztivál, a Kabóciádé, a Veszprémi Nyár. Ha a markáns specializáció mellett döntünk, akkor – mivel nincs több forrásunk a finanszírozásra – az árát is magunknak kell megfizetnünk. Véleményem szerint egy szivárványosan sokszínű kulturális üzeneteket hordozó Veszprém a regionális szerepét is nagyobb eséllyel tudja betölteni.

Index: - A fiatalok számára várható-e valami újdonság 2003-ban?

A. I.: - Hosszú évek pedagógusi tapasztalata azt mondatja velem: nincs olyan, hogy "a fiatalok". A fiatalság – generációs kategóriaként – nagyon sokszínű világot és sokszínű igényeket jelent. Amit a város nyújtani tud, azt – a komolyzenét is, a színházat is, a kiállításokat is – az ifjúságnak is ajánlja, s részben a fiatalok saját maguk iránti felelőssége, hogy éljenek ezzel a kínálattal, reagáljanak rá, és örülni tudjanak neki. Természetesen elfogadom, hogy ezen túl van egy olyan speciális igény, ami leginkább a szórakozással és – manapság nagyon hangsúlyosan – a mozival kapcsolatos. 2003-ban Veszprémben állni fog a Pláza, ami személy szerint különösebb boldogsággal nem tölt el, de elfogadom, hogy egy modern közép-európai közép-város szériatartozéka, a komfortérzetnek olyan kötelező eleme, amelyet muszáj létrehozni. Előre látható, hogy a négy moziteremmel működő Pláza drága lesz, és egy sajátos filmkínálatot fog nyújtani. Ezért 2003 közepére létrehozunk a városban egy legalább négy vetítőhelyre épülő alternatív mozi szisztémát, amely – reményeim szerint – olcsóbb lesz, mint a Pláza, és egészen más filmeket, más értékrendet helyez előtérbe. Nem mondunk le a VMK nagyrekonstrukciójáról sem; azt az egymillárdot addig fogjuk pályázni, míg el nem nyerjük. Kedvező döntés esetén nem egy kozmetikai eszközökkel feljavított, hanem egy teljesen újjászületett művelődési központot fogunk látni a Dózsa György úton. Ez minőségileg más szakmai lehetőségeket is jelent, és ez jelentheti a fiatalok számára a biztonságos és korszerű szórakoztató miliőt.

Index: - Az Európai Unióhoz való csatlakozás során előre láthatóan a megye mint közigazgatási forma megszűnik. Mi lesz akkor a megyei kulturális intézményekkel? A városok vagy esetleg egy-egy régió veszi át a működtetésüket?

A. I.: - Tény az, hogy az Európai Unió nem ismeri a megye közigazgatási fogalmát. Ha szembesülnünk kell azzal, hogy a jelenlegi intézményfenntartói szerkezet nem alkalmas EU források elérésére – mert az EU más rendszerben gondolkozik –, akkor meg kell fontolni a fenntartói struktúra átalakítását. Ez rendkívül kockázatos folyamat lehet, mert ha a fenntartói feladatok rendszerének átalakulása nem jár együtt a források megfelelő átstrukturálásával, akkor ez az új feladatokkal megterhelt települések és régiók költségvetési katasztrófájához vezethet. Szakmai vita tárgyát képezi mindez, maradjunk annyiban, hogy az átalakulás szükségszerűnek látszik, a formájáról és a mértékéről azonban még gondolkodni kell.