Hesse és a nietzschei filozófia

- Irodalmi Nagyhét -

Germán pontossággal elkészített német nyelvű dokumentumfilm, gondolatébresztő előadás és egy inkább népszerű, mintsem megértett Nobel-díjas író szelleme volt jelen a Művészetek Házában az Irodalmi Nagyhét szerdai napján.

„Az út önmagához, stációk Herman Hesse életéből” címet viselő, személyes levelekből vett idézetekkel igazán hangulatteremtő életrajzi film – amely különös aktualitással nagy hangsúlyt fektetett a gyermekkorra, a szülőkkel való kapcsolatra éppen úgy, mint az iskolák és a pályatársak hatására – még a fanatikus Hesse rajongóknak is új tényeket megvilágítva, ideálisan készítette elő az egyetemi oktatókból, hallgatókból, s egyszerű érdeklődőkből álló kéttucatnyi közönséget V. Szabó László, a Veszprémi Egyetem Germanisztikai Intézete tanársegédjének „A nietzschei filozófia hatása Hermann Hessére” című előadására.

Szülővárosának, a Fekete Erdő egyik völgyében megbúvó ködös kisvároskának melankóliáját és a bezártságból fakadó szűklátókörűségét – ami nem éppen rövid életét végigkísérte – még megfejelte a kolostori iskola életellenes szigorúsága. Az első világháború után a folyamatos útkereséssel és – a főleg a Keletre nyitott – vallásosságával a fejében, valamint a Halálsziget című festménnyel és Nietzsche könyveivel a hóna alatt költözik a csodás fekvésű dél-svájci községbe, Montagnalába, ahol haláláig, 1962-ig legnagyobb műveit megalkotta.

Az ekkor kiteljesedő egyéni világnézete és pacifizmusa („Nagy örömmel vagyok hazafi, de mindenek előtt ember.”) óriási erővel – mégis, titokzatos mélysége miatt egyben nehezen értelmezhetően is – jelenik meg. Az értékvesztés, s ezen belül az európai kultúra – s ezzel az európaiság – krízise, a káosz átfogó terjedése a legemberibb kapcsolatokig elhatol, ezért nevezi például a „szakadékok szakadékának” a férfi-nő kapcsolatot. Ennek ismeretében már nem is csodálkozhatunk azon, hogy legboldogabbnak és legtermékenyebbnek tartott svájci éveiben elfogyasztott három feleséget, s a magányról éppen úgy tudott írni, mint a megfoghatatlanul lángoló szerelmi vágyról.

Egyre gyakrabban jelentkező depresszióját annak a Carl Gustav Jungnak a személyes terápiáján kezeltette, aki új irányba terelte a freudi pszichoanalízist. A neves zürichi pszichológus tanai, és valóban átérzett gyakorlati módszerei alapján már-már elérhetőnek érezte „az utat belső önmagába”. Hitte, hogy önismerettel kezelhetővé lehet tenni, gyógyítani lehet a tudatalattinak alkalmanként felszínre törő démonait.

Morálisan és anyagilag is támogatja a nácizmus elől Svájcba menekülő német értelmiségieket, megkapja az irodalmi Nobel-díjat, a Sziddhartha és A pusztai farkas (Steppenwolf) megjelenése után már világszerte ismertebb írónak számít mint Thomas Mann, nekem mégis többet mond Róla az, ahogy több tízezer levelének egyikét aláírta:

„Herman Hesse, Nihilist. HA-HA-HA!”

Rovat: