Jó volt az első nap, bár az időjárás nem igazán kedvezett a Szigetnek. Ahogy megérkeztem, egyből egy kis égi áldással kedveskedett a mindenható. A publikumot mindez nem zavarta. Noha a kocsmák ponyvái alatt többen fogyasztottak, minden ment tovább a normális kerékvágásban. Voltak, akik pendelyben sétáltak, de akadtak olyanok is, akik folytatták a bungie-jumpingot, mintha mi sem történt volna.

Mire az első zenekar, Björn Again elkezdte programját a nagyszínpadon, a nap kisütött. Ja, egyébként ez egy ABBA emlékzenekar. Olyannyira pontos mása az eredetinek, hogy még azokat az előre beállított mozgás-kombinációkat is hozták, a dzsúdóruháról már nem is beszélve. Művi volt a dolog, mint az igazi, de a közönség nagyon vette: még egy csapat punk is önfeledten csápolt a Dancing Queenre. Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy a két énekesnő torkát egyetlen hamis hang nem hagyta el. Szép sikert arattak.

Aztán műfajt váltottam, átmentem a Hammer World sátorba, valami vadabb dologra vágyva. A fekete egyenpólóba bújt rockerek ekkor még csak gyülekeztek, de a színpadon a magyar Fekete Sereg lelkesen nyomta a kőkemény ritmusokat. Nevükhöz méltóan énekesük középkori páncélinget viselt.

Ezután elnéztem a jazzistákhoz is egy kicsit. Itt a Bolyki Brothers ének-négyese gospel dalokat énekelt – szenzációsan. Még bolondozni is volt kedvük a közönséggel. Különben nem csak a nevükben, tényleg négy testvér alkotja ezt a zenekart.

Visszatértem volna a Nagyszínpadhoz, de újabb adag vizet küldött a Nagyfőnök fentről, így újra a heavy metal bungiban kötöttem ki, egy kis Demonlordot hallgatva. Lemaradtam a Fresh Fabrik bulijáról, meg Uhrin Benedek negyedórás ízlésrombolásáról. (Azért mindennek van határa…) Dicsérendő a szervezők részéről, hogy műanyag lapokból ösvényeket raktak le, a sarat és a port megelőzendő, de bőven volt dagonya így is.

Eljött a kilenc óra, és a Demonlord után színpadra lépett a finn heavy metal hullám legújabb csodafegyvere, a Sonata Arctica. Műsoruk középpontjában legújabb lemezük, a Winterheart’s Guild tételei álltak. Ez az öt srác az ultragyors metálzenét ötvözi nagyszerű, néha szimfonikus dallamokkal, mindezt rendkívül virtuóz instrumentális betétekkel tarkítva.

Ennyit láttam az első napból. Ha végignézzük a Sziget programkínálatát, láthatjuk, hogy ez a rendezvény már rég nem underground buli, ahogy az a kezdetén volt, hanem elment a popularitás irányába. A „diák” szó sem aktuális többé a névben, hiszen az árak és a műsorok nem elsősorban őket célozzák meg, noha az egy pozitív tény, hogy az árakat maximálták. Viszont abszolút demokratikus a rendezvény, hiszen azért az nem rossz, hogy egy színpadon játszik a Björn Again Magyarország talán legbrutálisabb zenekarával, a Fresh Fabrikkal, vagy ugyanabban a sátorban nyomul a Doors emlékzenekar és Soltész Rezső. A hangulat jó, bárhova leültem, mindenkivel szóba elegyedtem. Ahogy már említettem, még az eső sem nyomta le a kedvünket. Nem is álltunk ki táncolni, azt skandálva, hogy „No Rain!”, ahogy ez Woodstockban megtörtént harmincnégy évvel ezelőtt…