Mélyponton a balatoni vendéglátás

Minden harmadik balatoni vállalkozó bezárást fontolgat az idei szezon után. A nyár gyorsmérlege szerint a tavalyi gyenge évhez képest szállodák és apartmanok tulajdonosai 40-50 százalékos visszaesést könyvelhetnek el. A vendéglátásban sem jobb a helyzet, itt 20-30 százalékkal kevesebb volt a bevétel az elmúlt évhez képest. Tovább >>>

A hotelekben általában akciós utakra érkezett német turisták szálltak meg, ám ez nem a magyar, hanem a német utazásszervezők pénztárcáját dagasztotta. A szállástulajdonosok sok helyen árat csökkentettek, az utazási irodák alkalmazottai ennek ellenére 40-50 százalékos visszaesésről számoltak be. A kereskedők és vendéglátók is érzik, hogy a tíz éve kezdődött hullámvölgy a mélyponthoz közelít. Nekik a tavalyi gyenge szezonhoz képest is 20-30 százalékos a bevétel kiesésük. A vendégeket egyebek között az inflációnál kisebb mértékű áremelésekkel, és a 8-900 forintos úgynevezett. turista menükkel próbálták becsalogatni.

Elég intenzív az árverseny a Balaton-parton, ezért nagyon sok vendéglátó, kereskedő az árrés szűkítésével próbálta a vendégkörét bővíteni.

A német turisták egyre kevesebben vannak, hozzánk már csak az igen lapos pénztárcájúak érkeznek, akik általában a boltban veszik meg a sört, és hűtőtáskában viszik a partra, étterem helyett pedig a szállásukon főznek. Az érdekképviselet úgy tapasztalja a vérszegény szezon után a kereskedők közül minden harmadik komolyan fontolgatja, hogy jövőre már nem nyitja ki üzletét. (hír tv)

Rovat: