Nagy Imre az 1956-os forradalom miniszterelnökeként és az októberi-novemberi döntéseihez kivégzéséig hű politikusként él a köztudatban. Ezt a képet 1989. június 16-i újratemetése, a magyar demokratikus átalakulás szimbolikus eseménye csak elmélyítette. Előzményként ehhez járul az 1953-ban a legkeményebb sztálinista időszakot követő enyhülés, az új szakasz kormányfőjének, a reformer Nagy Imrének emlékezete.

1953. július 4-én szovjet kezdeményezésre lett miniszterelnök. 1953. július 4-i emlékezetes parlamenti programbeszédével vált a magyar történelem egyik meghatározó alakjává. Megpróbált átfogó gazdasági, politikai reformokat megvalósítani. 1955. április 18-án leváltották tisztségeiből, december 3-án a pártból is kizárták. Nem volt hajlandó önkritikára, programjához ragaszkodott.

A sztálinistákkal szembeni pártellenzék vezető politikusának tekintették. 1956. október 13-án visszavették a pártba. Helyreállították akadémiai státusát is. 1956. október 23-án a tüntetők követelésére visszavették a párt legfelső vezetésébe, és ismét ő lett a miniszterelnök. E tisztségében egyfelől igyekezett a forradalom legfőbb célkitűzéseit elfogadtatni az MDP-, valamint a szovjet vezetéssel, másfelől mérsékelni igyekezett az általa túlzottnak ítélt követeléseket. A társadalom akaratával egyre inkább azonosulva tűzszünetet hirdetett, fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszer újbóli bevezetését. Válaszul arra, hogy a fegyverszünet ellenére újabb szovjet csapatok érkeztek az országba, november 1-jén bejelentette az ország semlegességét, kilépését a Varsói Szerződésből. November 4-én hajnalban a jugoszláv követségre menekült. November 22-én a Kádár-kormány menlevelével hagyta el az épületet, ám a szovjetek őrizetbe vették, és Romániába deportálták. 1957. április 14-én Snagovban letartóztatták, és Budapestre szállították.

Az MSZMP KB 1957. december 21-i döntése értelmében politikai pert indítottak ellene. A per többszöri elhalasztása után a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás vádjával halálra ítélte. A vádakat végig elutasította, még érdemi védekezésre sem volt hajlandó. Az ítéletet június 16-án az Országos Börtön udvarán végrehajtották. A helyszínen jeltelen sírba temették, majd 1961-ben holttestét átszállították a köztemető legtávolabbi sarkában fekvő 301-es parcellába.

Az első Nagy Imre kormány 50. évfordulója alkalmából a Nagy Ime Alapítvány, az MTA Veszprémi Területi Bizottsága és a Nagy Imre Társaság konferenciát rendez a VEAB székházban. Az egybegyűlteket Nagy Erzsébet, a Nagy Imre Alapítvány örökös elnöke, valamint Mészáros Ernő, akadémikus, a VEAB elnöke köszönti. A konferenciát Feith Bence, az MTA Nagy Imre Emlékház igazgatója nyitja meg. T. Varga György „Adalékok Nagy Imre első kormánya megalakulásához és történetéhez”, M. Kiss Sándor „Nagy Imre két kormánya”, Hasznos Miklós „Emlékek a rabtáborokról”, Holopcev Péter „Miskolciak a hortobágyi kényszermunka-táborokban”, Bank Barbara „Az ÁVH-s munkatáborok feloszlatása”, valamint Kahler Frigyes „Nagy Imre és társai perének néhány kérdése” címmel tart előadást.