Nem sokat mondott életéről. Gyermekkorát is inkább csak a maga által felsorolt vezényszavakkal próbálta feleleveníteni nekünk, olyanokkal mint nyomor, könyvek, bombázások. Ezek határozták meg fiatalkorát és talán egész életét is. E témákból merített Búzás Huba második verseskötetéhez, melyben az élet egy csavargójaként ír többek közt szerelemről, erotikáról, szegénységről, hol átélt szomorúsággal, hol megvető humorral, de mindig a mának élve.

Búzás Huba beszélgetőtársa, Kilián László kedd este a kötetbemutatón egy általa írt rövid gondolatcsokrot olvasott fel a közönségnek, melyből a költő a "megérlelt élményanyag" fogalmát emelte ki, mikor az első kérdésekben a gyermekkor került szóba. Húzás Huba szerint "idős korban érleli meg az ember mindazt, ami addigi életében történt vele". S neki volt mit érlelgetni, hiszen a legmélyebb nyomorban éltek szüleivel, bár a család meglévő könyvállományának kibővítésével nyitott kölcsönkönyvtár, ha csak kis időre is, de jobbá tette életüket, a háború az akkor kilenc éves gyerekre komoly hatással volt.

Magáról szinte nem is szólva beszélt apjáról, egy elszegényedett köznemesről, ki csavargó életmódot folytatva utazott szerte az országban egyedül, majd később már a családjával is. Búzás Huba elmesélt egy történetet, melyben szülei egy meghalt gyepmester ruháit vásárolták meg gyermeküknek, melytől időtállóságot reméltek, s az "tényleg elnyűhetetlen öltözék volt". S hogy hitelt adjon szavainak, fel is olvasta az Anyám jó vására c. kedves versét, majd mindjárt egy másik versből részletet, érzékeltetve a történetben megbúvó keserűséget.

Ettől a pillanattól érzett rá saját irodalmi estjének ízére, mert bármilyen téma merült fel írásaival kapcsolatban, rövid véleményei után már magától csapta fel kötetét, mutatva, hogy felkészült ránk, érdeklődőkre, akik kíváncsiak voltunk a verseire, és természetesen rá, a költőre is.

Búzás Hubára, aki "megpróbál őszinte lenni verseiben", aki a gúny helyett inkább a megvető humort használja, aki szerint "egy kicsit mindenki csavargó", s aki egy kis vitát kiváltva az est végén, azt állította: "A tájnak nincs saját hangulata, mert hangulata az embernek van."
A nézők között voltak egy páran, akik szerint "költő ilyet nem mondhat."