Kezdeményezik a balatoni régió önállóvá válását

A Balaton-vidék önálló régióvá válása érdekében az Országgyűlésben rövidesen jogszabály-módosítási indítványt nyújtanak be, s a 164 település önkormányzatainak a tavaszi uniós választással egy időben népszavazás kiírását javasolják a kezdeményezés támogatására - hangzott el nemrégiben Balatonakaliban a Balatoni Szövetség elnökségének ülésén.

A központ eldöntötte, hogy nem hajlandó a Balaton régióval foglalkozni, és ebbe mi túl könnyen, túl gyorsan belenyugszunk, ami jelentős mértékben rontja esélyeinket. A parlamenti indítványt két-három héten belül benyújtjuk - jelentette ki Bóka István, a helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, balatonfüredi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő.

Az önállósodás mellett érvelve Szalóki Jenő gyenesdiási polgármester azt fejtegette, hogy a Balaton-vidék önálló nagytájként való kezelésének, önálló fejlesztésének százéves hagyománya van, s a közvélemény-kutatás szerint az itt élők 82 százaléka támogatja a balatoni régió létrehozását.

Balázs Árpád siófoki polgármester elmondta: tudomása szerint minden önkormányzat eldöntheti, hogy kiírja-e azt a népszavazást, amely megkérdezi a helyi lakosságot, akar-e balatoni régiót; a szavazást a tavaszi uniós választással egyszerre lehetne megejteni, s ez véleménye szerint növelné az európai parlamenti választás iránti érdeklődést a Balaton-vidéken.

A Balatoni Szövetség elnökségi ülésén elhangzott az a javaslat is, hogy miután a nem álladó lakos üdülőtulajdonosok nem vehetnek részt helyi népszavazáson, számukra szervezzenek aláírásgyűjtést a Balaton-vidék önálló régióvá válásával való egyetértésük kifejezésére.

A további javaslatok közt szerepel az önállósodást előkészítő iroda létrehozása, valamint az is, hogy a 164 balatoni település és a csatlakozni szándékozó további helységek önkormányzatai, élve fölterjesztési jogukkal, juttassák el a Balaton régióval kapcsolatos állásfoglalásukat mielőbb a kormánynak. (mti)

Rovat: