Költő, író, szerkesztő. A Magyar Tudományos Akadémia veszprémi (Észak-Dunántúli) regionális bizottságának a munkatársa.
Délvidéken, Bácskában, Gunarason született 1954-ben. Bácstopolyán járt általánosba és gimnáziumba. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar nyelvet és irodalmat tanult (1973-1978). Az Új Symposion című irodalmi folyóiratot szerkesztette, de dolgozott lemezlovasként, fordítóként, újságíróként, rendezőasszisztensként.

Az Újvidéki Rádió irodalmi szerkesztője volt (1988-1991). A jugoszláviai polgárháború kezdetekor, 1991-ben települ át Magyarországra.

Index: - Veszprémben sokan emlékezhetnek Fenyvesi Ottóra azokból az időkből, amikor a városi lap főszerkesztője volt. Újabban kevesebbet találkozunk a névvel. Mi történt veled az újságszerkesztés befejezése után?

Fenyvesi Ottó: - A Veszprémi 7 Nap című hetilapnál én felelős szerkesztő voltam, ami egy kicsit más státusz a főszerkesztői poszthoz képest. A felelős szerkesztő a főszerkesztővel ellentétben a hétköznapi feladatokat, a szerkesztőség belső életét szervezi, valamint a konkrét lapszerkesztést végzi, a főszerkesztő pedig inkább reprezentál, politizál, új munkatársakat toboroz, a lap karakterének megteremtésével foglalkozik.
Mielőtt a városi hetilaphoz kerültem, a Tapolcai Városi Televízió és helyi újság főszerkesztője voltam majdnem két esztendőn (1993-1995) keresztül, közben pedig a Veszprémi Vasárnap, illetve Veszprém Vármegye című városi hetilapot is irányítottam 1994-ben.
Úgy éreztem, hogy a Veszprémi 7 Napnál eltöltött hét esztendő (1995- 2002) elég volt. Már semmilyen kihívást se nem jelentett számomra a lap készítése. Állandósult a konfliktusom a lap vezetésével is, hiszen mindig is elleneztem a "bulvárosítási törekvéseket" és az üzleti szempontok fokozott érvényesítését. A politikai ellentétekre itt inkább nem térek ki. Én egy nemzeti-liberális értékrend híve vagyok. Sokak számára gyanús elem voltam. A MSZP-sek szerint Fideszes voltam, az SZDSZ-sek szerint MDF-es, az MDF-esek szerint Fideszes, olykor túlságosan is liberális, kozmopolita, tehát SZDSZ-es is, a Munkáspárt szerint MIÉP-es, a MIÉP-esek szerint pedig MSZP-és. Szóval kaptam hideget, meleget. Nehéz volt egy kicsinyke városi hetilapban jól csinálni a dolgokat. Aztán ennyi idő alatt bele is fásul az ember, sőt egy magamfajta költői lelkületű ember rá is un a szürke, lokális derbikre. A végén már fizikai fájdalmat okozott a sok ostobaság és a bugyuta színvonal. Elegem lett a közéletből és a kistílű lapcsinálásból.
Hiszem, hogy életünk minőségének leírására nemcsak matematikai, gazdasági és statisztikai fogalmakat kell használni, hanem mást. Valamit, ami arról is számot ad, hogy nemcsak enni és inni, aludni és szórakozni, bevásárlóközpontok tulajdonosait kell gazdagítani, hanem értelmesen, alkotó módon a világot mélységeiben megtapasztalva, megízlelve kell élnünk.

Index: - A szerkesztőség után hova kerültél? Mihez kezdtél?

FO: - Mielőtt kenyértörésre került volna sor a lap vezetői és közöttem, már majdnem egy éve a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságánál láttam el bizonyos feladatokat, tehát 2002 júliusától az akadémia regionális szervezőtitkára lettem. A veszprémi akadémiai központ feladata az észak-dunántúli terület, hat megye (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala) tudományos életének, műhelyeinek a szervezése, összefogása. Feladatunk a határon túli magyar tudományosság "karbantartása" is. Most úgy érzem, a mostani munkám jóval több kihívást, izgalmat jelent számomra, mint az előző. Jóval nagyobb a mozgásterem, és újabbnál-újabb tevékenységi köröket, kutatókat, embereket ismerhetek meg. Számomra nagy élmény felfedezni a régió tudományos és kulturális értékeit.

Index: - Bár a városi laptól megváltál, a folyóiratszerkesztés azért megmaradt szívügyednek, minthogy jelenleg is főszerkesztője vagy a Veszprémben megjelenő, országos terjesztésű Vár Ucca Műhely irodalmi lapnak.

FO: - A veszprémi Művészetek Háza vezetői kerestek meg 2000-ben, legyek az irodalmi kiadványaik főszerkesztője. Némi hezitálás után elvállaltam. Egyrészt, mert azt gondolom, hogy a városban és a megyében senki sem törődik a professzionális irodalmi utánpótlás nevelésével, másrészt pedig a magyar folyóiratoknak van egy nagy betegsége, hogy nem követik a világirodalmi folyamatokat, és nem figyelnek a környező országok szellemi életére. A Vár Ucca Műhely óriási kockázatot, kalandot vállal, mert ahelyett, hogy már befutott, neves irodalmárok kézirata mögé rejtőzne, igyekszik felkarolni a fiatal tehetségeket. A közép-európai térség irodalmárainak bemutatásával pedig szintén küldetést vállal. Úgy érzem, a Veszprémi Egyetem nyelvi tanszékein is egyre inkább minőségi munka folyik, sorra kerülnek majd ki az olyan szakemberek, akik méltó tolmácsolói lesznek magyarul az angol, a német, a francia nyelven születő irodalomnak. A szólamokon túli, valódi európai csatlakozásunkat tartalmakkal is meg kell tölteni. Természetesen meg kell őriznünk nemzeti, kulturális sajátosságainkat, de ugyanakkor nyitottnak is kell lennünk más népek értékeire.

Index: - Mondanál néhány fiatalt, aki a Vár Ucca Műhelyben debütált?

FO: - Természetesen, de mielőtt neveket említenék, hadd mondjak valamit. A folyóirat első száma 2000-ben látott napvilágot, úgy terveztük, évente négyszer jelenik meg, de ez eddig nem működött. Ezidáig kilenc számunk jelent meg. Tervszerűségről tehát még nem nagyon lehetett szó. Ennek ellenére elindítottunk néhány embert az irodalmi pályán, mint például Nemes Zoltán Máriót, Reviczky Krisztinát, Orcsik Rolandot, Németh Lórántot, Beneda Karcsit, Arany Zsuzsannát, Szabó Dánielt, Tóbiás Krisztiánt, Gángoly Attilát, Szabó Máté Mihályt, Weiner Sennyey Tibort, Mészáros Jenőt, Fercsák Szabolcsot, Tóth Benedeket, Horváth Tibort, Bakó Katalint, Gerencsér Szekrényessy Pétert, Bencsik Orsolyát és Czékmány Annát. Többen közülük már állandó, visszatérő szerzői lapunknak. Ha stabilizálódna a lap helyzete, talán az ő munkásságuk is jobban kiteljesedhetne.

Index: - Fenyvesi Ottót a magyar művészeti életben költőként, képzőművészként is jól ismerik. Milyen terveid vannak ezen a területen

FO: - Egy kicsit úgy tűnhet, hogy a kilencvenes évek elején - családom áttelepülésekor - valamiféle megtorpanás következett irodalmi pályámon. Az egzisztenciális bizonytalanság, a városi lapok szerkesztésével járó fokozott közéleti szerepvállalás talán némileg kizökkentett vagy eltérített, de "lélekben" azért mindig is öntörvényű, autónom íróember maradtam, akinek volt és van politikai véleménye is. Sajnos nekem sohasem adatott meg az a kiváltság, hogy csak írói munkásságomra koncentráljak. Mint író, elsősorban írni szeretnék. Úgy érzem, van bennem jónéhány könyv, amit el kell mondanom.

folyt. köv.