Egyházi iskola lesz Keszthelyen

Egyenesben van az egyházi iskola ügye Keszthelyen. A városban az elmúlt évben végrehajtott intézményi átalakítás során merült fel annak a lehetősége, hogy az egykori Ranolder intézet, a jelenlegi Szendrey Júlia Általános Iskola ismét egyházi intézményként működne tovább.

Az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke, Csótár András által a hét elején összehívott sajtótájékoztatón beszámoltak arról, hogy a Veszprémi Érsekséggel történt tárgyalásoknak köszönhetően egyenesben van az egyházi iskola megvalósításának ügye. Január 7-én egy delegácíó járt a veszprémi érsekségnél, ahol a felek megegyeztek arról, hogy a 2004-2005-ös tanévet már egy 8 osztályos egyházi iskolaként kezdheti a Szendrey általános iskola.

A több mint 2 órás tárgyalás során arra is kitértek a felek, hogy az intézményt bérleti viszonyban, vagy tulajdonba adással is fogadja az egyház. Dr. Léber Mihály kanonok szólt arról, hogy az itt élő katolikus közösségnek igénye van az egyházi iskolára, annál is inkább, mivel hazánkban az egyház kezelésében lévő oktatási intézmények száma alig éri el a 4-5 százalékot. Ruzsics Ferenc képviselő szólt arról, hogy a leendő intézményben az átalakítás a tervek szerint kimenő rendszerben történik majd.

Az átadás-átvétel részleteiről, a bérleti, vagy tulajdonba-adásról egyébként a január 29-i testületi ülésen döntenek a képviselők, ám az már most látható, hogy a testület tagjai egyértelműen támogatják az intézmény beindítását. (magyar rádió online)

Rovat: