NCA fórum Veszprémben

Öt veszprémi civil szervezet meghívására gyűltek össze a megye elektorai csütörtökön a veszprémi Polgármesteri Hivatal nagytermében, hogy megvitassák az országos tanácsba, illetve régiós kollégiumokba való jelöltállítás kérdéseit. Tovább >>>

A rendezvényen lehetőség nyílt arra, hogy bemutatkozzanak azok az elektorok, akik a fent említett testületekben tevékeny szerepet vállalnának A tanácskozáson megjelent néhány Fejér, illetve Komárom-Esztergom megyéből érkezett jelölt is. Az országos tanácsba két elektort jelöltek ezen a délutánon a civil szervezetek, Márta Istvánt és Farnady Juditot.

Mindkét jelölt alkalmasságát igazolva több civil szervezet állt ki mellettük, a hozzászólásokban érdemeiket, munkájukat, emberségüket, civilségüket említve - tájékoztatott a Veszprémi Civil Ház. A későbbiekben - egy nemes gesztussal - Márta István visszalépett Farnady Judit javára, igazolva ezzel többek állásponját, hogy itt nem az érdekek (megyék, tevékenységi körök) ütköztetésére kell hangsúlyt fektetni, hanem a régió érdekeit szemelőtt tartva kompromisszumokra, összefogásra van szükség.

A kollégiumi választásokra készülő jelöltek közül is többen mutatkoztak be mind a három megyéből. A tanácskozás végén elhangzott, hogy igény esetén a szervezők szívesen hívnak össze újabb fórumot a második elektori gyűlés előtt, de hasonló rendezvények létrehozását bárki kezdeményezheti, illetve megvalósíthatja. (www.civil.k-dunantul.hu)

Rovat: