Charterek a harci gépek helyén

Közhasznú társaságot alapítanak márciusig a Veszprém környéki települések a szentkirályszabadjai katonai repülőtér polgári célú hasznosítása érdekében. A ma még harcihelikopter-bázisként szolgáló reptéren tanácskoztak kedden a környező települések vezetői. A bázisról az idén december 31-ig kivonul a honvédség: az átszervezett alakulat Szolnokon folytatja szolgálatát. A kivonulás előkészítése márciusban, az átköltözés várhatóan júniusban kezdődik. Tovább >>>

Veszprém önkormányzata korábban azt tervezte, hogy a repülőtér egy részén polgári gépek fogadására alkalmas terminált nyit, a fenntartási költségeken pedig megosztozik a honvédséggel. Dióssy László veszprémi polgármester tudósítónk kérdésére azt válaszolta: a honvédség kivonulása miatti új helyzetben céljaik között az is szerepel, hogy akár már a nyáron polgári chartergépeket fogadhassanak Szentkirályszabadján.

A távlati célok elérésének legfontosabb feltétele egy részletes rendezési terv elkészítése most már a repülőtér egész területére - jelentette ki Dióssy László, aki hozzátette: a terv elkészítésének mintegy tízmillió forintos költségét a megyeszékhely önkormányzata magára vállalja.

A szentkirályszabadjaihoz hasonló elképzelés szerint működne Székesfehérvár szomszédságában, Börgöndön egy reptér: ehhez már befektetőt is találtak az angol Wiggins Group társaságban, ám a két fél évek óta nem tudta még aláírni a végleges szerződést. A Keszthelyhez közeli Sármellék repülőtere évek óta fogad chartergépeket: fejlesztését most kormányzati támogatással próbálják felgyorsítani. A taszári volt katonai bázisból ugyancsak polgári repteret szeretne kialakítani Somogy megye, Kaposvár, valamint Taszár önkormányzata. Egy svájci befektetőcsoport jelentős összegeket fordítana erre a reptérre - ám kizárólag azzal a feltétellel, ha az amerikai hadsereg továbbra is használni fogja a bázist. Az amerikaiak azonban kivonulásukat fontolgatják. (népszabadság)

Rovat: