Vádemelési javaslat emberölés gyanúja miatt
Beküldte szerk -
Emberölés bűntette, kábítószerrel visszaélés vétsége és kifosztás bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt - fogva tartása mellett - folytatott eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya J. Csaba 26 éves veszprémi férfi ellen - tudatta az Objektív Hírügynökséggel a BRFK Kommunikációs Osztálya.
Tavaly február 16-án Budapest II. kerület, Guyon köz egyik lakásában az ott lakó hölgyet több késszúrással megsebesítette, majd megfojtotta egy akkor még ismeretlen elkövető. Az áldozat szociális munkásként karitatív tevékenységet folytatott, melynek során a rászorultak bármikor felkereshették. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya munkatársai a nyomozásban feltérképezték azok körét, akik, a bűncselekményt megelőző napokban, kapcsolatban álltak a sértettel. Így került sor az áldozat egyik régi ismerősének, J. Csabának a meghallgatására.
A férfi elmondta, hogy 2003. február 16-án reggel felkereste a sértettet, azonban a beszélgetésük során elhangzottak annyira feldühítették, hogy bántalmazni kezdte. J. Csaba veszprémi lakásán tartott házkutatáskor megtalálták a nő mobiltelefonját és hátizsákját. A férfi gyanúsítotti kihallgatásakor részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya munkatársai az eljárást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek megküldték. (objektiv.hu)