Hasábfával tett pontot a veszekedés végére

Halált okozó testi sértés miatt indítottak eljárást szerdán késő este egy hajléktalan életmódot folytató várpalotai férfi ellen.

A gyanú szerint még hétfőn este egy hasábfával okozott olyan sérülést élettársának, hogy az szerdán életét vesztette - tudtuk meg Tóth Zoltán sajtóreferenstől. A 44 éves S. I. a hétfői napot - miután élettársával felvette az önkormányzatnál a segélyt, az ő társaságában - Várpalota italboltjaiban töltötte. A férfi - vallomása szerint - 17 óra tájban tért haza a hajléknak nehezen nevezhető, Várpalota külterületi, régen valószínűleg állattartásra használt betonból épült közös lakásba. Az asszony pár órával később tért haza. Ahogy ez már régebben is nem egyszer megtörtént, szó szót követett. A veszekedés hevében S. I. egy fahasábot vágott a nő fejéhez. Bár az asszony feje vérezni kezdett - szintén a férfi elmondása szerint -, nem kért különösebb segítséget, csak hallgatott. A kedélyek csillapodtával mindketten aludni tértek.

Másnap, mikor a férfi bement a városba, élettársa még mindig nem szólt hozzá, ám ezen nem csodálkozott. Tízéves együttélésük során előfordult már, hogy egy-egy veszekedés után napokig nem szóltak egymáshoz. Az estefelé - italosan - hazatérő illető nem vett semmi különöset észre az 51 éves asszony viselkedésében. S. I. szerdán reggel újra bement a városba, ám elmondása szerint ekkor sem figyelt fel semmire. Csak mikor szerdán késő este hazatért, vette észre, hogy az asszony teste kihűlt.

A kétségbeesett férfi kirohant az útra, hogy segítséget kérjen. A mentőknek (akik kiérkezésükkor már csak a halál tényét tudták megerősíteni) végül egy arra haladó autós telefonált. S. I.-t a helyszínen érték a rendőrök. A férfi a kihallgatáson ugyan nem tagadta a hétfői bántalmazást, ám a halál konkrét okának megállapításához további vizsgálatokra, így igazságügyi boncolásra is szükség van. Az ügyben a megyei főkapitányság vizsgálati osztálya nyomoz.

Rovat: