Jubileumi kiállítás
Beküldte szerk -
A Veszprémi Művész Céh 15 éves jubileumi kiállításának megnyitójára kerül sor március 13-án, szombaton délelőtt 11 órakor a Laczkó Dezső Múzeumba. Tovább >>>
A vendégeket V. dr. Fodor Zsuzsa megyei múzeumigazgató üdvözli, majd köszöntőt mond Pusztai István, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke. A kiállítást Szemadám György festőművész, író nyitja meg.
A rendezvényen közreműködik Kolti Helga színművésznő, valamint Veszprém Város Vegyeskarának vokál kórusa Erdélyi Ágnes vezetésével.
Régi idők kézművesei hajdanában céhekbe, érdekvédő szervezetekbe tömörültek. Artikulusokba foglalták szabályaikat, céhmesternek nevezték választott vezetőjüket,: rituális céhlakomáik alkalmával előkerültek a közösségüket szimbolizáló tárgyak: a céhláda, és a mesterségük jelével ellátott céhkorsó.
Jellemző a céh művészeti stílusára az eltérő áramlatokhoz való igazodás, az eltérő irányzatok együttes jelenléte, békés egymás-mellett élése. A tizenöt év alatt rendezett csoportos tárlataik során nyomon lehetett követni egy-egy egyéni életmű kibontakozását, beteljesedését. Az egymást kétévenként követő, a közösségért fáradozó céhmesterek
nemcsak hazai és külföldi kiállításaikat, de kiadványaikat és művésztelepeiket is szervezték.
A tizenöt év során voltak, akik kiváltak közülük: vagy magányosan, vagy más baráti-művésztársasággal közösen folytatták tevékenységüket, mások, sokszor szárnybontogató fiatalok léptek a helyükbe. A Laczkó Dezső Múzeumban rendezett jubileumi kiállításuk erről az elmúlt tizenöt esztendőről szól.
Az alkotások megtekinthető 2004. június 15-ig, hétfő kivételével naponta 10 és 18 között.