Emlékezés a holokausztra

A holokauszt hatvanadik évfordulójára emlékezve nyílt kiállítás a Mestermű Galériában. Magyarországon 1944 áprilisában kezdődött a zsidók gettóba zárása, deportálása. Júliusig 430 ezer magyar zsidót szállítottak Auschwitzba. Erre az évfordulóra emlékeztek a Mestermű Galéria kiállítás-megnyitóján, ahol rendhagyó módon nem elsősorban Kozma Vera textiltervező képzőművész műalkotásait méltatták, hanem a történelem igazságtalanságait, méltánytalanságait idézték.

Elsőként dr. Papp Sándor egyetemi tanár beszélt arról, hogy a múltat nem szabad elfelejteni, vigyáznunk kell létre- hozott értékeinkre, tradícióink őrzésére.

Hegyeshalmi László művészekre - írókra, költőkre, irodalomtörténészekre, zeneszerzőkre emlékezett -, mindazokra, akik fronton, haláltáborokban, bomba által pusztultak el. Mezei Gábor belsőépítész szerint a történelem objektív, mindenkinek magának kell megélni; elviselni csak úgy lehet, ha em- lékezünk, ahogy Kozma Vera tette: textilben, rajzban, montázsban, fotóban, szövegben elbeszélve.

Hegyeshalmi László végül a támogatóknak köszönte, köztük Tál Ferencnek, az Allianz Hungária Biztosító Rt. nyugalomba vonuló igazgatójának, hogy ez a tárlat megvalósulhatott. A megnyitón a Veszprémi Klezmer Band muzsikált. (napló)

Rovat: