Független jegyző dönt

A Csolnoky Ferenc Megyei kórház igazgatója birtokvédelmi kérelmet nyújtott be a veszprémi önkormányzat ellen a polgármesteri hivatalnál.

Mint ismeretes, az önkormányzat városi kezelésbe vonta a kórház által ez idáig használt Mártírok úti parkolót. A megyeszékhely hegyzője ezt követően a Veszpérm Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjétől azt kérte, hogy helyette egy másik város önkormányzatának jegyzőjét jelőlje ki az eljárás lefolytatására. Dr. Mattingné dr. Perger Gyöngyi, a közigazgatási hivatal hatósági főosztályának vezetője a megyei napilap kérdésére elmondta, az ügyben hozott határozatukban a kérelemnek helyt adtak, és az ügyben egy másik jegyzőt jelöltek ki döntéshozónak. A helyszínt még nem nevezhette meg, mert az érintettet még nem értesítették.

A határozat megváltoztatását, amellyel az ügyben majd döntenek, a bíróságtól lehet kérni. (napló nyomán)

Rovat: