Balatoni találkozó
Beküldte szerk -
Néhány nappal ezelőtt Keszthelyen 1996 óta először tartott együttes ülést a három Balaton-parti megye - Somogy, Veszprém és Zala - közgyűlése, valamint a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT). A tanácskozáson a balatoni világörökség-jelöltek - a Tihanyi-félsziget, a Tapolcai-medence tanúhegyei és a Hévízi-tó - pályázatának támogatására létrehozták a térségi világörökség-bizottságot, valamint közös állásfoglalást fogadtak el a tó fejlesztésével kapcsolatos legfontosabb feladatokról. Tovább >>>
A határozat szerint az érintett megyék kezdeményezik, hogy a Balaton fejlesztésére fordítható központi források felhasználásában a jövőben nagyobb szerepet kaphasson a BFT. A megyei önkormányzatok arra is felkérik a kormányt, hogy a jelenleg épülő déli parti autópálya-szakaszok mellett - a korábbi tervektől eltérően - még 2008 előtt készüljön el az M7-es Balatonszentgyörgy és Nagykanizsa közötti része.
A megyei közgyűlések azt kérik a kormánytól, hogy az idei, 300 millió forintos állami támogatás folytatásaként a 2005-ös költségvetésben is elkülönítve szerepeljen forrás a sármelléki repülőtér fejlesztésére, ugyanakkor a kabinet járuljon hozzá a szentkirályszabadjai légikikötő nemzetközi repülőtérré minősítéséhez. A három megye vezető testületei egyhangúlag támogatják azt is, hogy a Balatoni Hajózási Rt. 49 százalékos állami tulajdonú részvényei térítésmentesen a tóparti önkormányzatok tulajdonába kerülhessenek.
Szerepel az elfogadott határozatban, hogy a Balatonnak a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában jelentőségének, egyedi értékeinek, valamint a nemzetgazdaságban betöltött súlyának megfelelően - Budapesthez hasonlóan - önálló fejezetet kell kapnia.
A megyei önkormányzatok és a BFT együttes ülésén Pál Béla, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium idegenforgalomért felelős politikai államtitkára elmondta: a kormány ebben az évben a címzett és a céltámogatások nélkül 50 milliárd forintot fordít a Balaton fejlesztésére, igaz, ebből 44 milliárd az autópálya-építésre megy el.
Kolber István, a BFT elnöke tudósítónk kérdésére válaszolva kijelentette: az együttes ülésen nem került szóba az önálló Balaton-régió ügye, ami szerinte azt bizonyítja, nincs szükség egy szervezetileg különálló régió létrehozására. Hozzátette, a Balaton fejlesztésének kereteit a jövőben a három tóparti megye szorosabb együttműködése adhatja meg. Kuti Csaba, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: nem kell ismét nyolc évig várni a három megyei önkormányzat újabb együttes ülésére, hiszen a tervek szerint hamarosan Balatonfüreden folytatják a Keszthelyen most elkezdett közös tanácskozást. (népszabadság)