Ha péntek, akkor csúcsforgalom

Rászoktunk a vasárnapi vásárlásra: tavaly 91 milliárd forintot, 17 százalékkal többet költöttünk napi fogyasztási cikkekre a boltokban, mint egy évvel korábban - derült ki a GfK Piackutató Intézet most megjelent tanulmányából. A legnagyobb forgalmat a hipermarketek bonyolítják le, összes forgalmukból 10 százalék jut vasárnapra. Összességében azonban minden bolttípusban csökkent a hétvége jelentősége. A múlt évben a napi fogyasztási cikkek forgalma 2095 milliárd forint volt, amelyből átlagosan négy százalék jutott vasárnap-ra, 19 pedig szombatra.

A kereskedelmi vállalatok hétvégi bevétele összesen 482 milliárd forintot tett ki. A felmérés szerint hétköznapokon egyenletesebb a forgalom, a legerősebb nap a péntek húszszázalékos részesedéssel, utána következik a csütörtök, majd a kedd és a szerda.

A háztartások által tavaly lebonyolított 1511 millió vásárlásból az előző évekhez hasonlóan csak négy százalék jutott vasárnapra, így a vásárlások átlagos száma és értéke egyensúlyt mutat.

A 2000. évi felméréshez képest a hipermarketekben erősödött, a kisboltokban csökkent a vasárnapi forgalom jelentősége. A szombat-vasárnapi bevásárlásokat együtt vizsgálva a kutatók megállapították, hogy arányaiban minden bolttípusban csökkent a hétvége jelentősége. Az egy vásárlásra jutó érték a hétköznapok közül a hét első három munkanapján kisebb, mint a hétvégét megelőző napokon.

A hét egyes napjai között legegyenletesebben a szupermarketek és a kisboltok forgalma oszlik meg. Legszélsőségesebb a forgalom a hipermarketekben, ahol az eladások 10 százaléka esik vasárnapra, 11 hétfőre, 12 keddre és 20-20 százalék péntekre és szombatra. (napló)

Rovat: