Anna-bál

A 179. Anna-bált rendezik meg július 24-én, szombaton este Balatonfüreden; telt ház várható, 300 vendéggel - tájékoztatta a sajtót Bóka István szerdán, Balatonfüreden. Tovább >>>

A nevezetes balatoni bál szépségkirálynője az aranyalma mellé idén is egy 51 centiméteres, Viktória-mintás herendi vázát kap /értéke 200 ezer forint/, míg a két udvarhölgye 38 és 25 centiméteres vázát vehet majd át - tette hozzá Balatonfüred polgármestere. Közlése szerint a 45, 35 és 30 ezer forintos belépőjegyek lényegében már elkeltek, így idén is telt ház lesz - 300 vendéggel - az Anna-bálok hagyományos színhelyén, az Árkád Hotel nagytermében. A polgármester hangsúlyozta: idén másodszor ítélik majd oda a Kiss Ernő díjat - tavaly elsőként Gyurkovics Tibor író kapta -, annak a személynek, aki "sokat tett és tesz Balatonfüredért". Külön hangsúlyozta azonban, hogy az elismerést természetesen hölgyek is megkaphatják.

A nyitótáncot, a palotást a debreceni Valcer Táncstúdió mutatja be, a báli zenét pedig a Budapest Ragtime Band szolgáltatja.

A bál királynőjét a döntőbe jutott 10 hölgy közül zsűri választja ki, s éjfél után egy órával tartják az eredményhirdetést. A polgármester elmondta: várhatóan több ismert politikus és művész, valamint diplomata is részt vesz a bálon. A művészek közül például jelezte már a jövetelét Bujtor István és Oszter Sándor.

A báli menü: Anna-báli pezsgőkoktél, párizsi libamájterrin mázi brióson, tokaji borban áztatott aszalt gyümölcsökkel tálalva, továbbá gyöngytyúk eszencia zöldségekkel és tyúk mellehúsával, bélszín- és szűzpecsenyefonat bacon szalonnás ceruzababbal, s színes bormártással és hordóburgonyával, végül Anna-báli tányérdesszert.

Bóka István elmondta: a bál úgynevezett kísérő rendezvényei közül kiemelkedik a bálkirálynő és udvarhölgyei másnap délelőtti bemutatkozása a Móló Színpadon, majd hintós felvonulásuk Füred utcáin. A bálkirálynőt mezőhegyesi hatos fogattal viszik körútra a városban, majd balatoni sétahajózáson vesznek részt a szépségek.

A polgármester szerint az Anna-bál minden évben igazi turistacsalogató rendezvénye a városnak, s a két nap - július 24-25 - programjaira legalább kétezer érdeklődőt várnak. Balatonfüreden az első Anna-bált 1825 július 26-án tartották a Horváth-kúriában, a házigazda, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Annának a tiszteletére. Ezen a bálon ismerkedett meg Anna a későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, aki az 1848/49-es szabadságharc tábornoka volt és Aradon, vértanúként halt meg. A füredi Anna-bál a reformkorban már az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, többször látták vendégül a Horváth-házban Széchenyi Istvánt, Kossuth Lajost, Vesselényi Miklóst, Jókai Mórt, Vörösmarty Mihályt, Blaha Lujzát és a kor más hírességeit. A II. világháború óta 1954 júliusa óta rendezik meg minden évben a füredi Anna-bált. (mti)



Kapcsolódó oldal: www.annabal.hu

Rovat: