A Háztörténetek, német sorsok a Duna mentén című nemzetközi, és jelen pillanatban a Laczkó Dezső Múzeumban látható kiállításon tizenkét lakóház és család életét, történetét ismerhetik meg az érdeklődők. A stilizált házak belsejében régi fényképek, emlékeket idéző tárgyak révén a múlt jelenik meg, külsejükön, a 2001 őszén Martin Rosswog német fotóművész megörökítette fényképeken pedig a jelen.

Az Index Veszprém hasábjain hetente két lakóház és család történetét mutatjuk be, remélve, hogy ezzel is hozzájárulhatunk a "határt nem ismerő" együttműködés sikeréhez.

A Menrath család egykori háza
Novi Sad, Ulica Kralja Aleksandra 14.

Novi Sad (németül Neusatz, magyarul Újvidék) a Vajdaságban fekszik, a Duna jobb partján, Petrovaradin (Peterwardein) várával szemben. A város a XVII. században először kereskedőkkel és kézművesekkel népesült be. Szerbek, németek, magyarok, zsidók, örmények és görögök éltek itt vegyesen. Ma Újvidéknek körülbelül 350000 lakosa van.

1851-ben Lorenz Menrath asztalosmester telket vásárolt a belvárosban, az Úri utcában, amelyet ma Ulica Kralja Aleksandrának hívnak. Építtetett magának egy lakóházat és egy üzletet. Később Josef fia vette át a bútorkereskedést és a műhelyt. Amikor a ház egy tűzvész során leégett, megbízta a neves építészt, Baumhorn Lipótot, hogy tervezzen számára egy díszes szecessziós épületet. Az újvidékiek "Menrath palotának" nevezték el az új házat.

1944-ig a Menrath család lakott ebben a házban, majd a bevonuló partizánegységek elől elmenekült a városból. A házban különböző kommunista szervezetek kaptak helyet. Az 1950-es években lakásokat és irodákat alakítottak ki benne. Ma a tágas épületben 22 család lakik. Közéjük tartozik özvegy Darinka Ignjatović, a Pataki házaspár és a fiatal Vukčević család.

A Wiewe házaspár háza
Tomnatic Nr. 818

Tomnatic község a bánáti síkságon fekszik Romániában, nem messze a szerb és a magyar határtól. Német lakosai Triebswetternek hívják falujukat. 1772-ben német, francia és román bevándorlók telepedtek le itt. Ettől kezdve magyarul Nagyősz néven tartották számon. A legtöbb "sváb" 1989 után kivándorolt innen, ma szinte kizárólag románok laknak a faluban.

A főutca egyik háza Nikolaus és Käthe Wiewe tulajdonában van. 1965-ben költöztek be, miután előtte hosszú évekig nem volt igazi otthonuk. 1951-ben mindkettőjüket deportálták a Bukaresttől keletre fekvő Bărăgan pusztaságba - hasonlóan ahhoz a sok ezer emberhez, akik a román-jugoszláv határ közelében éltek.
Csak öt évvel később térhettek haza. Nagyon nehezükre esett újból beilleszkedni. Szerencsére Nikolaus Wiewe munkát kapott a helyi a mezőgazdasági termelőszövetkezetben. A bortermelésből mellékes keresethez jutott - mind a mai napig lelkesen foglalkozik borászattal.

A következő lépés egy saját ház volt. Wiewéék felújították, és rendbe hozták új otthonukat, menedéket teremtettek maguk számára. De ez sem tudta őket megvédeni egy szörnyű sorscsapástól: Katy lányuk halálos balesetet szenvedett. Lányuk egykori szobája máig változatlan állapotban maradt, és sok kép emlékeztet rá.