Szeretnénk egészségesek lenni a szó legteljesebb értelmében, tartósan élni a test, a lélek és a szellem kifogástalan állapotában. Azt szeretnénk, hogy jó legyen a közérzetünk, semmink ne fájjon, a vizsgálatok se mutassanak kórosat, lelkünket ne bántsa sem múltbéli, sem a jövőtől tartó aggodalom, s lehetőleg gondolataink is legyenek olyanok, amelyeket bárki előtt fel tudunk vállalni.

Persze működnek bennünk erők, melyek mindennapi megingásainkat egy darabig ellensúlyozzák, de ha gondolatainkban, érzéseinkben és tetteinkben nem ütjük meg a saját magunknak felállított mércét, előbb-utóbb lelki, majd testi szinten is megbetegedünk.
Gondolkodásunk rengeteget változott az utóbbi években, évtizedekben. Más a fontos a ma emberének, persze ez természetes is. De vajon az örök értékek, mint a szabadság, testvériség és szeretet jelentőségének elveszésébe bele kell-e nyugodnunk?

Hol a szabadságunk, amikor saját igényeink kötnek gúzsba bennünket? Amikor hagyjuk, hogy a média irányítsa életünket, ahelyett, hogy a saját józan eszünket használnánk erre? Azt vesszük, azt esszük, azt hordjuk, amit a reklámok sulykolnak belénk. Mert megéri. Hol a testvériség, amikor nem tudunk többet tenni a nálunk jobban szenvedőkért, mert nem érünk rá?

És milyen az a világ, ahol olyan jelszavakat hallunk, hogy a legtöbb, ami adható, az a Tchibo?! Ahol az érzéki élvezet egy napon említhető a klasszikus értelemben vett szeretettel? Ahol nem merünk egyedül lenni saját gondolatainkkal, s ezért, ahogy öntudatra ébredünk reggel, bekapcsolunk minden létező zajforrást a környezetünkben?
Ahol a gyerek úgy nő fel, hogy egyszer használatos műanyag világnak tekinti környezetét, mert tárgyaink bármikor kidobhatók, legfeljebb veszünk másikat! Nem mosogatunk, veszünk egyszer használatos poharat. Nem baj, ha a ruházatunk ha tiszta műanyag, ha egészségtelen. Hogy ne legyünk büdösek, egy fél flakon dezodort fújunk magunkra! Jövőre úgyis új műanyag ruhát veszünk, mert más lesz a divat. A boltban a fiatal elárusító úgy tudja, hogy az irhabunda az egyik fajta műanyag kabát - lehet hogy még sose látott olyat? Gyapjúpulóvert, gyapjúzoknit csak műanyaggal keverve lehet kapni, mert macerás a mosása. Igen, azzal, ami értékes, valóban többet kell törődni.

Nincs időnk arra, hogy egészségesen éljünk, s nem vesszük észre, hogy gyerekeink, akik megszemélyesítik játékaikat, illetve az őket körülvevő tárgyakat, nem érzik a különbséget a kidobott kabát, a kidobott pohár, a kidobott játék és a kidobott nagymama között!
És később nem látják a különbséget az elvesztett esernyő és az elhagyott barátnő között sem.
És nem tudják, hogy a környezetünk nem eredendően szemetes, hanem mi magunk tettük azzá - többek között a sok egyszerhasználatos holmival. Hol a környezet egészsége, s hol a mienk, ami azzal elválaszthatatlanul összefügg?

Tápláljuk-e lelkünket a természet ajándékaival, a színekkel, a zenével, a forma szépségével? Vagy megelégszünk a televízió szállította virtuális valóság hamis üzenetével?
Gyönyörködünk-e gyermekünk mosolyában, vagy csak azt vesszük észre, hogy megint nőtt 10 centit, s új cipő kell.
Ápoljuk-e saját és egymás lelki életét, hogy elkerüljük az oly sokakat kínzó depressziót? Vagy inkább beleesünk, s másokat okolunk érte.

Az egészségnevelés kezdődhet az egészséges táplálkozásra, a mozgásra neveléssel, de vajon elég-e ennyi ahhoz, hogy el is érjük célunkat?

Dr. Péter Judit
egészségvédelmi osztályvezető főorvos