Egyik kedvenc ünnepem közeleg, a húsvét. Annak ellenére, hogy divat lett a „fújjahúsvéthétfő”, szerintem mindenki baromira várja. A közelemben élő hímtagok biztosan, hiszen még a szomszéd Gyurika is vett szódát, láttam. Pedig Gyurikáról tudni kell, hogy ha sütésről van szó, inkább a palacsintát választja, mint a farkát. Pedig jót tenne a mosolyának, ha inkább az utóbbit sütné el…

A húsvétnál erotikusabb ünnepet nem nagyon találtunk még ki, vagyis ferdítettünk el. A Télapó-mókázást megelőzve ilyenkor minden izgatónak tekinthető. Eleve maga a szó: Hús-vét. Alkalom, amikor mindenki szabadon vehet magához husikát, mérettől, íztől függetlenül, csak azért, mert a böjt után végre lehet. Lehet sonkát kóstolgatni, vigyázva a hímes-hámos tojásokra. Ilyenkor minden téboly-nyuszika puszikálja a pucát, kölnivízben mosakodva.

Bármelyik lányos házba betérhetnek a kanegerek, és bátran kijelenthetik, hogy mindezt azért teszik, nehogy el-, azaz kiszáradjon a hölgy-edény. Aztán előkaphatják a micsodájukat, és jól beteríthetik a harsányan kacagó asszonynépséget. Akiknek ilyenkor a cicigombjuk szinte átböki a ruhájukat, abban az esetben, ha megfelelő mennyiségű és hőmérsékletű anyag éri a testüket. A végén az embernek még eggyel több tojása lesz, méghozzá piros, anélkül, hogy ez bármilyen fájdalommal járna - hát nem gyönyörű?

Arról nem is beszélek, hogy a férfinépség ilyenkor már korán reggel elindul otthonról, köztük - természetesen - a mi emberünk is. Előtte jönnek a haverok és jól meglocsolnak minket is, miközben az a megtiszteltetés érhet minket, hogy felszolgáljuk az első kupica pálinkát. Aztán farkasunk vigyorogva elkocog, és mi egyáltalán nem haragszunk rá, hogy egy csomó vigyorgó-piruló ágas-bogyós-bimbós leányka mosolyog majd rá, mert mi is ezt tesszük majd a hozzánk érkezőkkel. Ilyenkor titkon listát készítünk magunkban arról, mi kit várunk vendégnek. Szépen lassan érkeznek is a férfiemberek, a pálesz fogy, a hangulat emelkedik. A dél körül érkezők már okozhatnak meglepetéseket, a délután befutóknak jobb, ha tudjuk a címét, mert ők már nem fogják…

Aztán egyszer csak befut ember, vigyorogva, mint a tejbetök. Megölel, a tojások rotyognak, mi mégsem ijedünk meg. Mindketten bűzlünk, ő a piától, mi a kölnitől. Mégis örülünk magunknak, hiszen láttuk, amit látni kell, legalább egy évben egyszer. Emberünk a Bözsi bögyét, mi meg a hódolóink seregét. Mi kell még?

A lényeg, hogy bármi történjék is, ne felejtsünk el nevetni, kiröhögni a világot. Emelkedjünk a hétköznapok hülyeségei felé, és ne bújjunk el a hétfő férfiemberek elől. A betérő eltévedt részeg idegeneket meg tereljük haza. Pénzt pedig nem kell osztogatni. Aki ezen megsértődik…

…de az már egy másik történet.