Imádom a nagy tölgyfát az ablak előtt. Mert kinézek az ablakon, és ha elnyomom a gyár zúgását, azt hihetem, erdőben vagyok. Most legszívesebben mégis kivágatnám, hiszen esténként a gyapjaslepke hernyóinak váladékának csöpögésétől hangos. A lakás meg attól, hogy nyüszítek, és kínzom embert, hogy csináljon már valamit…

Az egész pár hete kezdődött. A cuki kis fehér foltokból sárgulásuk után nagy és kövér hernyók másztak elő. Azaz eleinte kicsi és falánk szőrös pálcikák. Aztán nekiláttak zabálni, és a pünkösdi rózsa, az orgona meg a nőszirom kivételével kicsipkézték nekem a kertet. Ember, a hős, akkor már buzgón taposta agyon a ház felé igyekvő egyedeket, és nyugtatgatott, hogy nem kell parázni, nincsenek ezek olyan sokan. Na persze, a farkas tudja.

Gondoltam, majd jönnek permetezni, aztán tök jó lesz nekünk.
De nem jött senki. Így egy hete beléptem a rémálmok világába. A hernyók ma már nagyok és szőrösek. Ami alapjában véve nem baj, mert nőstény vagyok, és szeretem az ilyet. Először azt álmodtam, hogy megtámadták a tengerimalacot, és mire reggel lett, Emma helyett egy nagy, szőrös hernyó várt a terráriumban, és elégedetten böfögött, mikor bedobtam neki a füvet. Embert csak azért nem ütöttem agyon, mikor felébredtem, mert helyette is egy nagy szőrös izét láttam magam mellett, és úgy megijedtem, hogy inkább leugrottam az ágyról – neki a szekrénynek. A farkas erre persze nyünyörögve felriadt, és mikor elmeséltem neki, mi a baj, csak a fű jutott el az agyáig, és azt válaszolta, hogy ő ugyan nem fogja önként feljelenteni magát, meg egyébként is sokan szívnak, csak mindenki sunyi.

Aztán mikor tényleg reggel lett, és tényleg kimentem Emmának füvet szedni, minden tele volt hernyókkal. Szőrmók a földön, a falon, a teraszon, az ablakban, a füvön, a fán és a levegőben. Rohantam be emberért, és követeltem, hogy mentsen meg. Hozzon tüzet, vizet, vagy repülőt, nekem mindegy, de tegyen már valamit ellenük, mert különben nem megyek ki a házból. Erre ő, a hős, egy szál alsónaciban, a fejét vakarva és a rokonaimat emlegetve kivonult, hogy megnézze, mitől lett belőlem hisztis Mirtill. Aztán jól csendben maradt. A teraszra érve még ásítani sem mert, mert a pókhálószerű fonalon lógó harcosok a feje körül lebegtek a levegőben.

De a férfi nem fél, főleg nem adja fel soha. Visszament hát rovarirtóért, meg egy pólóért, és nekilátott egyesével lefújkodni a hernyókat. Én meg mentem utána, és söpörtem a maradványokat. Sziszi meg a Fuszi, meg a felesleges jutott eszembe. Egy óra bénázás után meg egy történet:

Valahol közel, egy helyi házudvarban a Hernyók Serege támadásba lendült a nagy Ent ellen. Bándzsidzsámpig-kötél nyálukon lógva lettek a levegő urai, az útjukba kerülő Hollandi bolygókkal bátran szembelógtak, meg szájba. Hosszas küzdelem után, nagyot koppanva érték el a ház falát, és nem hallgattak el. Társaik herrsegésében kódolt üzenettel kommunikáltak, és tudták, a cél nem az acél, hanem a fa. Újabb légáramlatra várva megindultak fel, a ház falán, falánkan. Aztán jött az Óriás Apahajó, és a Kemától toxikusak lettek mérgezésileg. Cirkáló önmagukat robbantva szét, hogy a Vörös Folt jelzése megmaradjon az utókornak jelezvén: megcselekedtük amit, megkövetelt a Zanya, ti húzzatok haza!

De ez már egy másik történet…