Utazás a G-pontok körül

- a gyűrű kúra -

Aztán elérkezik a pillanat, amikor a nő madár akar lenni. Lehetőleg védett madár, akinek megvannak a szárnyai, de bármerre repül, tudják, hol van a költőhelye. Ehhez azonban emberéknél kell egy tollas-társ, aki ugyancsak rendelkezik némi fészekrakó hajlammal, meg a gyűrűzéshez szükséges anyagi háttérrel. Ja, és lehetőleg azért ne legyen Pali, ha már madár. Vagy mégis?

Először ember lesz a lúd. Azaz a nő meg a ludas, aki szépen lassan eléri azt az állapotot, hogy a farkas farkát behúzva madárkává szelídül - elvégre tojása már van hozzá, legalább és maximum kettő -, és a rongy- helyett tollrázásba kezd. Ez egy kissé nehézkes folyamat, de annál élvezetesebb. Ember eleinte komoly viszketést kap a dologtól, nem hiába - a tollak tokja a bőre alá való. Ilyenkor hallgathatunk történeteket: a Sári, Kati, Mari meg a gumi-köteg; a bűnbánó Magdi; az Abigél elalél, az Emese álma és a Vicus a kígyóra harap - az alapművek. Ez már csak azért is érdekes előjel, mert a farkas nem szívesen beszél az ex-csajkáiról, akikből az életet adó nedvet szürcsölgette. Ellentétben velünk, mert mi szívesen mesélünk a „Bobi, Robi farká”-ról; a réses Mózesről; a dupla jeges „Viszkis” meg a béna Béla a kedvenc sztorink. De amikor ember mesél, az más. Nagyon más.

Ilyenkor nehéz megállni, hogy még a végkifejlet előtt bele ne zavarjuk szegénykét a lényegbe. Gondolja csak végig rendesen a dolgokat, érezze csak meg a különbséget a Gizike, a Terike, meg köztünk. Mert amíg a bigcsöcs Gizi klasszul pipázik, a popós Terinek meg jár a Fürge Ujjak, attól még mi rakjuk az ágy mellé a papucsot, hogy reggel ne kelljen csipás szemmel keresnie. Csak eddig el kell jutni a drágának, mégpedig önerőből, ami igen nehéz – ugyebár. Mert a Gizike telefonszáma közvetlenül a Gáboré után van, a Terié meg a Tesóm előtt, a billentyűzet mérete meg – köztudottan – a mobilok nagyságával egyenes arányban csökken, ember ujja viszont elavult – tehát marad az eredeti, azaz nagy. Így történhet meg az a véletlen baleset, hogy a farkas mellé – mellet? – bök, aztán hív, aztán persze beszél, mert ha nem, az ciki…

De ez sem baj, bár minket ettől alapesetben megüt a guta, és hizlal a sok csoki, aminek segítségével a féltékenységi jelenetek elkerülhetők. Hiszen embernek először el kell mennie ahhoz, hogy aztán visszajöhessen. Aztán el fog menni megint, hogy visszalőhessen. Végül is sokszor el kell mennie ahhoz, hogy tudja, mi a különbség a dugás meg a szeretkezés között. Lehet, hogy aztán mégsem fogja igazán érteni, de a pörköltet, a rántothusit, a nyugalmat, a hiszti-mentes övezetet, a tiszta ruhát, az otthonos lakást, a haveroknak szánt itókákat, meg a simogatást, azt igen.

Egyszer aztán jön, és a legváratlanabb pillanatban kérdez: nőül? Merakkor gyürü. Jatényleg, nembaj hacsakte ésénnem?

Persze, hogy nem baj. Ilyenkor olvadunk, mint hóember a sivatagban, örülünk, mint sarki róka a zsákutcának, és tulajdonképpen minden mindegy. Mert ilyenkor már valóban nincs más hátra, mint várni a gyűrűzést. Ami vagy lesz, vagy nem…

De ez már egy másik történet…

Rovat: