Bezárt a bazár, aki bújt, aki nem, nincs több színház szeptemberig. No jó, vannak mindenféle kósza előadások, de azok partvonalon kívülinek számítanak, hiszen az évad letelt, és punktum. Mi meg csak értékelünk, visszatekintünk, mert az emlékezet megszépít (az emlékeket biztosan, és hátha az emlékezőt is). Most a Pannon Várszínház jön a sorban, mert rá is vár még egy dal…

Szinte hihetetlen, hogy már negyedik éve van két (a Játékszínt és a Kabócát is beszámítva négy) színház Veszprémben. Mára a Pannon Várszínház fényesen bizonyította létjogosultságát, hiszen él, dolgozik, a veszprémiek pedig szorgalmasan látogatják előadásait. Mit mondjak, kicsit talán még meg is szerettük Vándorfi László színházát, és annak régi-új társulatát.

Az bizonyos, hogy erre az évadra végképp letisztultak a fő csapások a Pannon Várszínház repertoárjában. Most is kiemelt szerepet kapott a tánc – néhány darabban és produkcióban központi motívumként (Bozsik Yvette vendégjátékában vagy „A tánc fesztiválja” kapcsán), és gyakorlatilag minden előadásban szereplő látványelemként is. Másik fontos motívum a vallásos jellegű, illetve a szépirodalmi művekre épülő produkciók bemutatása. Idén ez a két, különállónak is tekinthető szál összefonódott a Pilinszky műveiből készült K.Z. Oratóriumban.

Ezt a komolyabb oldalt egészíti ki két könnyedebb „irányzat”, a musical és a humor. Itt kiváló választásnak bizonyult mind a Valahol Európában, mind pedig az Orfeum című produkciók színre vitele, mivel valóban magas színvonalú és tartalmas előadások születtek – az igazat megvallva idén én ezt az irányultságot éreztem az intézmény erősebb oldalának.

Ugyanezeket a motívumokat, témákat fedezhetjük fel a Várszínház következő évadtervében is (www.pannonvarszinhaz.hu), vagyis számíthatunk a folytatásra minden szinten, bár én kis csalódással vettem tudomásul, hogy a „nosztalgikus humor” vonulatot, ami az utóbbi két évben jelent meg markánsan, Éles István kabaréja váltja fel. Ezen túl viszont mindenképpen sokat ígérő tervek jellemzik a következő évadot, így nagy várakozással tekintünk a jövő elébe.

Visszatérve a 2004/2005-ös eseményekhez elmondhatjuk, hogy jelentős fejlemények történtek a Várszínház életében, hiszen bizonyos produkciók bemutatásához a színház birtokba vette a Séd mozi elhagyatott nagytermét, így ismét élettel telt meg ez az igen csúnya, viszont igen jó helyen lévő épület. Az persze kérdés, hogy ez a megoldás milyen távon lesz működőképes, de mindenképpen nagy lépés volt a „nagyszínháziság” felé. Ugyanakkor a kamaraszínházi lét előnyeire is vigyázni igyekszik az intézmény, hiszen a kevésbé populáris bemutatókra továbbra is a Zeneiskolában került sor.

Mindent összevetve úgy érzem, sikeres és nívós évadot zárt a Pannon Várszínház, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy legnagyobb értékeit – a sokszínűségre törekvést és a kísérletező kedvet – a jövőben se veszítse el. Ilyen irányú félelmeim abból fakadnak, hogy a siker gyakran az ismétlésre csábít, pedig a járatlan utak művészi szempontból nagyobb kihívást, emiatt fejlődési lehetőséget is rejtenek magukban (meg persze a bukás veszélyét, de hát kockázat nélkül…).

Végül egyszemélyes tetszési indexemet osztanám meg a Kedves Olvasóval: az idei legjobb produkciónak az Orfeumot tartom (bár a Valahol Európában a nyakában liheg), míg a legkevésbé sikerült, helyénvaló, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg, a K.Z. Oratórium volt, ami leginkább komoran érthetetlennek bizonyult a számomra. Hát ennyit a múltról, és akkor most már éljünk a mának…