Ács Anna muzeológus, középiskolai tanár, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság munkatársa. Néprajzot tanít a Veszprémi Egyetem idegenforgalmi tanszékén, 2005-ben Veszprém Város Önkormányzatától Gizella-díjat kapott. Magát elsősorban irodalmi muzeológusnak tartja, ám irodalomtörténeti vonatkozású munkái mellett a néprajz területén végzett tevékenysége miatt is ismert.

Index: – Hol kezdte tanulmányait?

Ács Anna: – Szülőfalumban, Noszlopon végeztem az általános iskolát, ahol olyan tanáregyéniségek tanítottak – fiatalok, idősebbek is –, akik amolyan Gárdonyi-féle lámpások voltak a falu életében. Nem csak a tananyagot oktatták, hanem az élet nehézségeire és szépségeire egyaránt ráirányították figyelmünket. A számonkéréseken túl a személyes észrevételeinkre is kíváncsiak voltak, s ez jelentős mértékben hozzájárult az iskolára jellemző jó hangulathoz. Az általános iskola után Pápára kerültem a Türr István Gimnáziumba, matematika-fizika tagozatra. A gimnázium harmadik évében osztályfőnökünk velem együtt kiválasztott öt diákot az osztályból, így mi öten részt vehettünk a Közgazdasági Egyetem felvételi előkészítő tanulmányaiban. Sokáig úgy gondoltam, hogy a Közgázra felvételizem, de negyedik évben, a félévkor megjelenő felvételi tájékoztatóban találtam magyar-történelem szakra felvételi lehetőséget – ami akkor azért volt nagy szó, mert öt év után hirdették meg újra ezt a szakot. Az osztályfőnököm és szüleim beleegyezése, valamint egy nehéz felvételi után Debrecenbe kerültem. A meglévő két szakom mellé már az első évben harmadiknak felvettem a néprajzot is. Sok vizsgám volt, de érdekelt mindhárom terület, ezért szívesen foglalkoztam mindegyikkel.

Index: – Hova vezetett az útja az egyetem után?

ÁA: – Az egyetem alatt szakmai gyakorlaton már jártam Veszprémben, ám miután befejeztem tanulmányaimat, állást itt nem tudtak biztosítani számomra. Így Mosonmagyaróvárra kerültem, egy kedves kis múzeumba, aminek a megérkezésemig csupán egyetlen muzeológusa volt. Első kiállításomat itt rendeztem a szigetközi aranymosókról, és a múzeumi munka mellett Óváron egy kollégiumi nevelőtanári állást is elvállaltam. Tanórákat tartottam iskolai osztályoknak meghatározott témakörökben, korrepetáltam, és az érettségire való felkészülésben segítettem a diákokat.

Index: – Fiatal kezdőként milyen tudományos területtel kezdett foglalkozni?

ÁA: – Az itt eltöltött tizenegy év alatt részletes betekintést nyerhettem a helyi nemzetiségek, főképp a németek kultúrájába. Heidebauereknek hívják az ezen a területen élő német származású embereket, muzeológusként és pedagógusként egyaránt tanulságos volt megfigyelni hagyományaikat, szokásaikat. A német ajkú parasztság kultúrájában sokkal erősebb volt az írásbeliség jelentősége, mint a magyarságéban, s ennek megfelelően írásos emlékeik is több művelődéstörténeti értéket rejtenek. Feltűnően szép bőrkötésű kéziratos énekes könyveket gyűjtöttem, melyek egy-egy család több generációjának gondos és igényes munkájáról tanúskodnak. A levélmintáktól kezdve a vallásos énekekig sokféle, a korai paraszti írásbeliséggel összefüggő emléket tartalmaznak ezek a kötetek. A terület másik számottevő etnikai közössége a horvátoké, az ő ismereteik és életvitelük, s az ezekkel kapcsolatos szokásaik is megragadták a figyelmemet. Rendkívül víg kedélyű, kedves embereknek ismertem meg őket, s a hagyományápolási tevékenységüket is nagyon szimpatikusnak találtam. Azokban az időkben a hazai nemzetiségek körében még nem igazán voltak jellemzőek az úgynevezett pávakörök, vagy különböző elnevezésű hagyományőrző csoportok, a horvátok azonban már akkor különösen nagy figyelemmel ápolták kultúrájukat. Doktori disszertációmat is a Moson megyei horvátok népi műveltségéről írtam.

Index: – Mosonmagyaróvárról miként került Veszprémbe?

ÁA: – Veszprém megyei származásúként szerettem volna mielőbb visszajönni, s a balatonfüredi Jókai-villa felújítása megfelelő alkalomnak bizonyult az itteni elhelyezkedésre. A lakáscsere ugyan együtt járt több, egyáltalán nem kis bonyodalommal, idővel azonban ezeken a dolgokon is túlestünk.

Index: – Milyen meghatározó munkái voltak ebben az időszakban?

ÁA: – 1987 februárjában költöztünk Veszprémbe, és a következő év júniusára tervezték a felújított emlékmúzeum megnyitását. Néprajzosként kerültem a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatósághoz, kezdetben mégis irodalommal kapcsolatos munkát kaptam. Gondolkodtam rajta, hogyan lehetne a Jókai-gyűjteményt egy kicsit „közelebb vinni” a látogatókhoz. Mi nyújthatna nagyobb élményt, mint a vitrines anyag? Felmértem, mennyi az eredeti bútoranyag, s a meglévőket kiegészítettem más múzeumoktól kapott tárgyakkal. Igyekeztem a villa minél több helyiségét enteriőrként kialakítani, s csak egy szobában rendeztem be vitrines kiállítást. A néprajzhoz már lényegesen közelebb állt a következő munkám: a Csopak Tája TSz-hez tartozó települések történetét feldolgozó kiadványsorozat létrehozásában vettem részt. A tájegységen található települések közül talán a Nemesvámoshoz fűződő gyűjtésem a legemlékezetesebb. A mai napig igyekszem tartani a kapcsolatot az ott megismert emberekkel. A balatoni térséghez kötött a következő jelentősebb feladatom is. 1989-ben szültem második gyermekemet, s még GYES-en voltam, amikor a badacsonyi Szegedy Róza házat elkezdtem berendezni, melyet aztán 1990 nyarán nyitottunk meg. A múzeum három épületből áll, a főépületet még Szegedy Róza édesapja építtette, aki vármegyei alispán volt. A felújított épületegyüttes egykori vincellérházában később – 1999-ben – „Új Balatoni Almanach” címmel kortárs magyar költők balatoni verskéziratait állítottuk ki. A kiállítás anyagának egy része még 1967-ből származik, huszonhét magyar költőtől – többek között Nagy Lászlótól, Pilinszki Jánostól, Weöres Sándortól – kérte el balatoni témájú verskéziratát Éri István megyei múzeumigazgató és Gopcsa Katalin muzeológus, a múzeumi gyűjtemény számára és kiállítás rendezéséhez. Ezt az egyedi, és rendkívül értékes anyagot egészítettük ki más kortársak alkotásaival.



folyt. köv.