Kolti Helgát friss diplomásként hívta a Petőfi Színházba Hegyeshalmi László direktor, majd 1993-től 1998-ig a társulat tagjaként dolgozott. 2000-ig alapító tagként a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszott, s öt évvel ezelőtt a leváltott Vándorfi Lászlót követte a Veszprémi Petőfi Színház igazgatói székében, melyet nyáron ad át utódjának. Terveiről, az öt év tapasztalatáról beszélgettünk, valamint a színház jövőéről, amit meglehetősen sötéten lát.

Index: Hogyan jutott arra döntésre öt évvel ezelőtt, hogy megpályázza az igazgatói pozíciót a Petőfi Színházban?

Kolti Helga: Akkor Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban játszottam, melynek alapító tagja vagyok - 1998-ban kerültem oda, innen Veszprémből. Jól éreztem magam Fehérváron, a fiammal együtt letelepedtünk ott, és úgy rendeztük be az életünket, hogy maradunk. Mindeközben mint színésznőt vissza-visszahívtak ide Veszprémbe. Akkor zajlott a botrány a színház körül, amikor a Költőkaraván szereplőjeként dolgoztam itt, s beszélgetéseinkben óhatatlanul szóba került a Petőfi Színház helyzete, s én több fórumon is kifejtettem a véleményemet. Jól ismertem az intézmény és a társulat helyzetét, hiszen 1993-től 1998-ig folyamatosan itt dolgoztam. Később Kuti Csaba elnök úr felhívott azzal a kérdéssel, hogy ha a közgyűlés az aktuális igazgató felmentése mellett dönt, akkor átmeneti időre elvállalnám-e a direktori teendők ellátását. Erre én azt válaszoltam, hogy ha ezzel segítek, akkor természetesen igen. Másnap megérkezett a hír, hogy az önkormányzat ezt a megoldást választotta. Nagy elánnal és segítőkészséggel vetettem bele magam a munkába. Nem volt egyszerű a szituáció, nagyon komoly feszültségek voltak akkor a színházban, a rettenetes adósság és a szerződések körüli bonyodalmak nyomasztóan hatottak a társulatra. A nyarat végigdolgoztam, s miután belülről kezdtem látni a folyamatokat, a pályázat kiírásakor én is beadtam az anyagomat.

Index: Mik voltak a tervei?

KH: Nagy tervekkel indultam, elsősorban művészi jellegűekkel, hiszen a gazdasági helyzettel kapcsolatban nem volt sok választásom: egyértelmű volt, hogy nagyon takarékos gazdálkodásra kell berendezkedni. A 2001-2002-es évet sikerült is adósság nélkül zárnunk, a műsorpolitika terén viszont rúgtunk egy-két kapufát, s így elmérgesedett a helyzetet a művészeti vezetővel, Tömöry Péterrel. Ez kényszerű válással végződött.

Index: Gazdasági szempontból ezután kezdődtek a problémák.

KH: 2003 negatív változást hozott. A bérek átlagosan 50 százalékos emelésének következtében teljesen felborult a patikamérlegen kiszámított fizetési rendszer, s a helyzet megoldására nem állt rendelkezésre plusz forrás. Igaz, hogy a béremelés fedezetét megkaptuk az önkormányzattól, ugyanakkor a támogatás mértékét mintegy 30 millióval csökkentették, valamint előírták, hogy szüntessük meg a kettős szerződtetéseket. Ez azt jelentette, hogy a dolgozóknak dönteni kellett, hogy tisztán közalkalmazottak vagy vállalkozók lesznek-e. Nagy részük a közalkalmazotti biztonságot választotta. Ebből kifolyólag úgy megnőttek a színház bérjellegű kifizetései és az ezekkel járó járulékok, hogy az évet 16 millió forintos adóssággal zártuk. 2004-ben a központi működtetési támogatást fagyasztották be, s miközben kikerültünk az ÁFA-visszaigénylők köréből, a befizetendő áfa mértéke 3 százalékkal nőtt. Csak a bevételek terhére tudtunk gazdálkodni, amik viszont jelentősen csökkentek egy szerencsétlen egybeesés folytán. 2004-ben ugyanis az iskoláknak rendelkezés tiltotta, hogy a diákoktól pénzt kérjenek. Kirakateljárások folytak országszerte, és ez éreztette a hatását nálunk is: mivel mindez éppen a bérletmegújítások idején történt, hatezer diákkal kevesebb vásárolt bérletet abban az évben. Ez óriási bevételkiesést jelentett. Pótlására az önkormányzattól kértünk pótelőirányzatot, amit úgy oldott meg, hogy olyan hitelt vett fel, melyet a színháznak kell idén ősszel kamatostul visszafizetnie.

Index: A társulat helyzete mennyiben változott az öt év alatt?

KH: Mindig rajtuk csattan az ostor. Sokáig lehet szorítani a nadrágszíjon, de most már ott tartunk, hogy nincs rajta több lyuk. 2004-től a színészek reálértéken folyamatosan kevesebbet keresnek. Komoly egzisztenciális gondokkal küzdenek, alig tudják fenntartani a színészházi lakásokat, a bérleti díj és a közüzemi díjak kifizetése után létfenntartásra szinte nem is marad semmi. Országos szintű jelenség, hogy színházban dolgozók folyamatosan csúsznak lefelé a egzisztenciális ranglétrán.

Index: A többi színházhoz képest hogy áll a veszprémi?

KH: Az utolsó harmadban van gazdasági szempontból, önkormányzati támogatás szempontjából pedig sereghajtó.

Index: Csak támogatásból élhet meg egy színház?

KH: Azt a formát még nem találták ki, hogy eleget tudjunk tenni kulturális feladatainknak, és meg is álljuk a helyünket a piaci körülmények között. Tudom, hogy a megyei önkormányzatnak önként vállalt feladata a színház fenntartása, és tudok a mérhetetlen anyagi terhekről is, melyeket viselnie kell, de lassan döntés elé kerül: akar színházat vagy sem? Az elindult folyamat a lassú leépülés folyamata, aminek a vége a teljes megszűnés. Ha a finanszírozásban nem történik komoly változás, az intézmény pár éven belül bezárja a kapuit.

Index: El tudja képzelni, hogy Veszprémnek nem lesz színháza?

KH: A folyamatok tükrében ez egyértelmű.

Index: Ez tehát az új igazgató nehéz öröksége?

KH: Rettenetesen sajnálom őt. Az önkormányzat ugyanazt várja tőle, mint anno tőlem. Hogy gazdálkodja ki ezt a hiányt. De mivel évek óta nincs belső tartalékunk, belülről ezt nem lehet megoldani. Nem tudom, milyen gazdasági elképzelései vannak Rácz Attilának, de külső forrás nélkül nincs kiút. Mert mi lehet plusz forrás? A növekedő jegyeladás? Nem látom azt a megcélzandó közönségréteget, akik a mai kulturális szokások és életszínvonal mellett 35-40 millió forinttal növeli majd a jegyekből származó bevételt. Az idei műsorterv mindenesetre populáris, hátha valamelyest meg tudjuk növelni a bevételeinket, de a szükséges 30 százalékos emelkedésre ez nem elég. A produkciók előállítási költségeiből sem lehet lefaragni, mivel kevesebb pénzből egyszerűen megvalósíthatatlanok az előadások. Az elbocsátások sem jelentenének megoldást, hiszen annak is jelentős költségei vannak, a bérekhez pedig nem lehet jogkövetkezmény nélkül hozzányúlni. Az előadások eladása is problémás, hiszen a művelődési házak is rossz anyagi helyzetben vannak, így nem tudják megvásárolni őket, valamint a benzináremelés következtében megfizethetetlenné vált a produkciók utaztatása is. Az eszközállományból, amit csak lehetett, értékesítettünk. A más színházaknak gyártott díszletek sem hoznak annyi pénzt, mint régen, mert a többi intézmény szintén gondokkal küszködik. Inkább más színházak levetett díszleteit veszik át olcsón, ahogy mi is. A jövő évadban A tizedes meg a többiek ilyen, az elmúlt évadban pedig a Pletyka bemutatására került sor ezért.

Index: Szponzorokra sem lehet számítani?

KH: Létezik a városban egyfajta megosztottság: tudjuk, a pénzek nemcsak a Petőfi Színházhoz csorognak, hanem más produkciókra is. Nincs tehát más lehetőség: csak az önkormányzat segítsége mentheti meg a színházat.

Index: Nagyon elkeseredettnek tűnik.

KH: Teljes mértékben kilátástalannak látom a helyzetet, nem is beszélve arról, hogy túl vagyunk egy rendkívül rossz hangulatú záró társulati ülésen. A megyei elnök úr azt mondta, ő már régóta át szeretné adni a színházat a városnak, csak nyűg vagyunk. Azt is elmondta, hogy a megyei képviselők közül jó, ha hárman járnak színházba, pedig némelyeknek kötelessége lenne nemcsak a gazdasági, hanem a művészi munkát is figyelemmel kísérni. Asztalos alpolgármester úr pedig azt mondta, 2007 előtt szó sem lehet arról, hogy a város vegye át a színházat. Idézem: „Remegő térdekkel mondom ki, hogy ez csakis radikális lépésekkel valósulhat meg.” Van tehát egy nagyon komoly érték a városban, ami nem kell senkinek. Csak sajnálni tudom az utódomat, mert az ő felelőssége lesz minden, ami itt a közeljövőben történni fog.

Index: Hol, hogyan folytatja pályáját?

KH: Az öt év alatt jelentős intézményvezetői tapasztalattal gazdagodtam. Meglátom, hogy mindezt az élet mely területén kell kamatoztatnom. Színésznő vagyok, aki dolgozni szeretne, de még mindig nem tudom, mik a tervei az új igazgatónak velem kapcsolatban. Ez némileg aggaszt.

Index: Itt szeretne játszani?

KH: Nem minden körülmények között, de tény, hogy a városban szeretnék maradni. Nem akarok újra felszámolni mindent, és továbbállni. Veszpréminek érzem magam, még ha nem is itt születtem, hiszen olyan sok éve élek itt, és annyi minden köt ide. Dolgoznom kell: a fiam 18 éves, egyetemre készül, taníttatnom kell.

Index: Úgy tűnik, minden kérdésre panasz a válasz.

KH: Aki ismer, tudja, hogy nem szeretek panaszkodni. Most sem azt teszem: a tényeket mondom el, állításaim objektívek. Az öt év alatt minden tőlem telhetőt megtettem a színházért. Le tudom vonni a rám vonatkozó konzekvenciákat, tudom, milyen hibákat követtem el, és nem várom minden esetben máshonnan a segítséget A tények azonban ma egy kilátástalan szituációról beszélnek.

Index: Ilyen körülmények között is büszkén adja át a helyét?

KH: Mindenképpen. Elsősorban arra vagyok büszke, hogy nagyon nehéz körülmények között is sikerült végigélni ezt az öt évet, és ez az időszak nagyon sok szép pillanatot adott, értékes előadások születtek, szakmai fejlődés és értékes emberi kapcsolatok gazdagítanak mindannyiunkat. Az évadzárón is elmondtam: aki igazán az élete részeként tekint erre a színházra, az minden erejével azon dolgozik, hogy a Veszprémi Petőfi Színház megmaradjon. Nem szabad megtörténnie annak, hogy egy ilyen nagy múltú színház bezárja kapuit, és szélnek eresze társulatát.