„Gaia könnyei” címmel olyan témájú jegyzet jelent meg a Kodolányi János Főiskola Közgazdaságtani Tanszékén – két tanár, Somogyi Ferenc és Barócsi Zoltán tollából – amely a környezet és annak védelme szempontjából tárgyalja a közgazdaságtan fontos kérdéseit. Egy beszélgetés során Barócsi Zoltán összegezte a könyvben érintett problémákat.

– A könyvből nyilvánvaló, a világ nagyon nem jól működik. Sem gazdasági, sem emberi értelemben nem mennek a dolgok. Mi a baj?

– Rengeteg, az emberiséget érintő, úgynevezett globális problémát lehet felsorolni, amelyek egymással összefüggő gazdasági, társadalmi és környezeti jelenségek. A teljesség igénye nélkül: a klímaváltozás, az energiahordozók kimerülése, a környezetszennyezés mindenféle változata, az édesvizek kimerülése, az erdők pusztítása, a növény és állatfajok kihalása, a túlnépesedés, a több milliárd embert érintő szegénység és éhezés, stb. Nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy belássuk: rengeteg – és az idő előrehaladtával egyre több – erőfeszítést, áldozatot fognak ezek a problémák követelni az emberiségtől.
Azonban azt gondolom, hogy ez a kérdésnek csak az egyik fele, mivel a felsorolt gondok csak következmények. A globális problémák kiváltó okai szellemi, lelki és erkölcsi jellegűek. Vajon mennyi esélye lehet a természeti értékek megőrzésének, valamint más népek és az utódgenerációk iránti szolidaritásnak újkori civilizációkban, ahol:
1., az emberek döntő többsége azt vallja, hogy az élet legfontosabb célja az anyagi gyarapodás, és a segítségével megszerezhető társadalmi pozíció;
2., az emberek olyan szinten távolodtak el a természettől, hogy már azt is alig érzékelik, hogy létük alapfeltételei lassan elpusztulnak;
3., az emberek kapzsiságból és szűklátókörűségből felélik a következő generációk (így saját gyermekeik és unokáik) életlehetőségeit?

Érdemes lenne figyelmet szentelni arra, hogy ezeket a létproblémákat hogyan látták az általunk leigázott, fejletlennek tekintett, sőt gyakran legprimitívezett kultúrák. Több mint elgondolkodtató, hogy a sok száz, olykor sok ezer évig fennmaradó kultúrákhoz képest a kapitalizmus kialakulásával megindult (és a XX. század második felétől felgyorsult) – Egyesült Államok és Nyugat-Európa irányította – fejlődés az emberiség történetének léptékével mérve pillanatok alatt végveszélybe sodorta bolygónkat. Nem csoda, hogy az utóbbi évtizedekben a politika és a gazdasági élet egyik kulcsfogalma a fenntartható fejlődés lett. E téren még bőven van tanulnivalónk.

– A mai haszonelvű életszemlélet mellett mennyire nehéz az ilyen természet- és emberközpontú gondolatokat elplántálni a közgazdaságtanban?

– Az elmúlt két-három évtizedben számos újszerű elmélet jelent meg a világon, amelyek mind az etikának, mind pedig a környezet védelmének nagy szerepet szánnak a közgazdaságtanban. Az áttörést azonban nehezíti, hogy a közgazdaságtan fő áramlata nem ezt képviseli. Most nyilván nincs lehetőség hosszabban elemezni a „mainstream” elméleteit, így csak két dolgot emelnék ki.
1., Az emberközpontúságról annyit, hogy a mai közgazdaságtan ideális gazdasági szereplője a haszonelvű, racionalista és egoista ember. Egy közgazdász erre vonatkozólag ezt a kérdést tette fel: Szívesen hozzáadná Ön gyermekét egy ilyen emberhez? Azt hiszem nem kétséges, hogy a „nem” válasz lenne többségben…
2., A környezeti értékeket azért becsüli le a hagyományos közgazdaságtan, mert a legismertebb jóléti mutatónak, a GDP-nek csak a 3–5 százaléka származik közvetlenül a természeti erőforrásokból. Ez viszont nyilván a mutató hibája, hiszen épeszű ember nem hiszi el, hogy a természetnek, amely nélkül egyetlen pillanatig sem létezhetnénk, (levegő, víz, élelem, stb.) csak ennyi lenne a súlya az életben.

– Miért alakult úgy, hogy az ember gyarapodását szolgáló tudományág mára meglehetősen pejoratív értelmet kapott?

– Akik így látják, (bár én azt hiszem, ők csak a kisebbséget jelentik) nyilván mind ugyanazt ismerték fel. Egyrészt, hogy a közgazdaságtan jelenleg nem tud érdemleges választ adni az igazán fontos kérdésekre, a már említett természeti és társadalmi problémákra. Másrészt pedig látható, hogy a mai közgazdaságtani modellek állításával (mely szerint a jelen piaci elosztó és egyéb gazdasági mechanizmusok széles körben emelik a jólétet) szemben a valóság egész mást mutat. Szűk, jól körülhatárolt érdekcsoportok gazdagodása mellett egyre nő azoknak a száma a világon, akik abszolút és relatív értelemben is szegényednek.

– Ilyen mértékű túlnépesedés mellett érdemes beszélni környezetvédelemről?

– A túlnépesedés valóban az egyik legnagyobb probléma napjainkban, és egészen biztos, hogy szükség volna egy világméretű születésszabályozási programra. De azt sem szabad elfelejteni, hogy az úgynevezett ökológiai lábnyommal kapcsolatos tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy a világ gazdagnak mondott húsz százalékának (kb. 1,3 milliárd ember) fogyasztása és hulladéktermelése önmagában is nagyobb terhet jelent a Földnek, mint amennyit el tud viselni. Magyarán, ha a gazdaságilag fejlett országokban folytatódnak a jelenlegi fogyasztási trendek, akkor még a legdrasztikusabb születési szabályozás sem fogja tudni megoldani a problémákat.

– Van optimista jövőképe bolygónknak?

– Igen, lehetségesek ilyen jövőképek. Kollégám – Somogyi Ferenc – könyvünkben ismertet is négy optimista forgatókönyvet, amelyek megelőzik, vagy utólag orvosolják a természeti krízist. Egy dolog azonban biztosnak látszik. A megoldáshoz óriási változásokra lesz szükség az emberek gondolkodásában, életmódjában, fogyasztási szokásaiban. A nagy kérdés az, hogy önként leszünk képesek-e a változásokra, vagy a válság fogja ezt kikényszeríteni belőlünk…