Amikor Marshall McLuhan megjövendölte a Gutenberg-galaxis végét, még nem sejthette, hogy a nyomtatott betűt nemsokára az elektronikus írásbeliség váltja fel. Már nem kell évekig várakoznunk a kiadók pozitív válaszára, nem kell önköltségből a nyomdai kiadásokat fedeznünk, elég lesz néhány gombnyomás, és pitiáner életünk minden apró részletéről a világ bármely pontján értesülhet az internet-hozzáféréssel rendelkező olvasó.

Évtizedek óta visszatérő megállapítás, hogy az írásbeliség korának leáldozott. S van is ebben némi igazság, mert a textualitás kora köztudottan lejárt, már jó ideje a vizualitás korszakában, sőt, a virtuális valóságok dimenzióiban járunk. Az emberek televíziót néznek, multiplexbe zarándokolnak az ingerküszöb határait feszegető látvány kedvéért, amely rég nem elég önmagában, jókora hangsokk pótolja a képvilág sivatagát. Az olvasók többsége pedig a napilapok és magazinok, szórakoztató lektűrök és a ponyvagyanús álirodalom tarkabarka köteteit vásárolja. Nagyon kevés maradandó, igényes, a szellemi kultúra egészét alakító-befolyásoló szöveg születik, pedig ha kicsit elmerülünk a világháló végtelen labirintusában, elképesztő szövegtermelésre bukkanunk. Emberek százezrei, milliói töltik fel ezeket az oldalakat megszámlálhatatlan mennyiségű hulladékszöveggel. Félelmetes ez a betűszaporulat, az öncélú blog-pornó burjánzása, a magányos naplótulajdonosok világgá kiáltott, visszhangtalan panaszai, a grafomán irodalombarátok és önjelölt szépírók klónszövegeivel elárasztott oldalak. Én sem vagyok kivétel, magam is csak szaporítom itt az internet szövegtömegét.

Hogy pontosan meghatározzam a blog jelentését, és röviden betekintsünk a műfaj történetébe, segítségül hívom a HVG magazint, amely a múlt évben blogversenyt hirdetett, mindenki beküldhette a pályázatra saját linkjét, a zsűri különféle szempontok alapján elbírálta a beérkező „pályamunkákat”, s végül megjutalmazta a győztest. A blog – vagy más néven webnapló – egy interaktív honlap, amelyet létrehozója általában naponta, de legalábbis rendszeresen frissít. A szöveges, olykor képpel vagy más multimédiás tartalommal ellátott blog az internet elterjedésével meghatározó online műfajjá vált. Sokféle blog létezik, de a leggyakoribb az úgynevezett én-blog, egy bizonyos személy nyilvános naplója, amelyben a vele történt eseményeket osztja meg olvasóival, és a világ híreire, történéseire reflektál. A hivatkozások, linkek segítségével a blog határai kitágultak, az olvasóknak lehetőségük van megjegyzéseket, kommentárokat fűzni az oldalhoz, kapcsolatba léphetnek a weboldal fenntartójával.

Az első blog létrehozása a World Wide Web atyjaként ismert Tim Berners-Lee nevéhez fűződik, de maga a kifejezés csak jóval később jelent meg a köztudatban. Az elnevezést először 1997-ben használta Jorn Barger, aki a szót a web és a log (hajónapló) szavak összevonásával alkotta meg. A rövidített alak: a blog pedig 1999-ben, Peter Merholz blogján jelent meg először, akárcsak a blogger (naplóíró). A blog világhódító útjára ingyenes blogkészítő szoftverek segítségével jutott el, amelyek lehetővé tették, hogy a naplóírók programozói ismeretek nélkül is létrehozzák saját, sablonok alapján formailag is megtervezett internetes oldalukat. 2003-ban már világszerte több mint 4 millió blog üzemelt, 2004 végére pedig a webes naplók száma elérte a 10 milliót. Kezdetben Magyarország némi lemaradást mutatott e téren, de itthon is egyre népszerűbbé vált az online naplóírás, olyannyira, hogy lassan az az érzésem támad, szinte mindenkinek van már saját blogja.

Nekem is sok blogtulajdonos ismerősöm, barátom akad, magam is csináltam kerek egy éven keresztül, aztán feladtam. A blog ugyanis kétarcú műfaj. Létezik részben az öngerjesztő szöveghalmaz, amely egyfajta maszturbáció marad. Embereket látok, sok százezer esendő és magányos lényt, akik napról-napra a monitorra függesztik tekintetüket, elszántan ütik a billentyűzetet, s közben szavaikkal mintegy beletartják kezüket a világháló megfoghatatlan galaxisába, hátha megérinti őket egy másik kéz. Elszigetelt és magányos egyedeket látok a számítógépek mögött, egy-egy külön-külön működő Én-örvényt a virtualitás óceánjában, amelyek nem képesek egymással érintkezni.

A blog kapcsán számomra legfőbb kérdés a Történet mibenléte. Ha elolvasunk pár száz blogot, többnyire ugyanolyan történetekre bukkanunk. A hétköznapi blogger még nem tanulta meg a posztmodern korszak legfontosabb tanulságát: nem a történet a lényeg, hanem az, ahogyan, amilyen módon elmondjuk. Mindenkivel esnek meg különleges szituációk, érdekes helyzetek, mindenki lehet szerelmes, mindenkit érhet súlyos csapás. Blogba foglalva azonban legfeljebb pszichés megkönnyebbüléshez jutunk, a probléma kiírása gyümölcsöző lehet, esetenként mások tanácsai, reflexiói is segíthetnek, maga a szöveg azonban még semmi többletértéket nem hordoz. Látok viszont tehetséges embereket is, akik első nekifutásul az interneten indították el karrierjüket. Persze közülük is csak igen kevesen tudtak maradandó nyomot hagyni korunk szövegtörténelmében. Talán a legjellegzetesebb, ám felettébb kétes siker az ún. Bridget Jones-blogok kötetbe rendezése, pasivadász nagyvárosi hölgyek és nőhiányban szenvedő szingliférfiak sémasirámai. Szerencsére viszont akad néhány olyan oldal is, amely szellemi műhellyé, közösségi felületté növi ki magát, s nagyon ritkán egy-egy komoly egyéniség is felröppen.

A blog tehát értékteremtő közeggé is válhat, ennyiben az új Gutenberg-galaxis, az internet fontos jelensége. Egy érdekes bloggal mindannyian híresek lehetünk 15 percre, de ha komoly babérokra vágyunk, ezen a terepen is meg kell küzdenünk a nyelv lehetőségeivel.