Júniusban nyit a füredi akvapark

A balatonfüredi görög falu szomszédságában a tervek szerint június elsején nyitja meg a kapuit az Annagora akvapark, a Balaton első vízi vidámparkja.

- A balatoni szezon meghoszszabbítását eredményezheti az a télen-nyáron nyitva tartó új balatonfüredi akvapark, amelyet a tervek szerint június elsejétől vehetnek majd birtokba a látogatók - mondta Gáspár Tamás, a beruházó Masped Annagora Kft. ügyvezetője. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a magyar tulajdonban lévő cég a tavaly átadott balatonfüredi görög falu szomszédságában található 3,5 hektáros területen 2,5 milliárd forintból Annagora akvapark néven építi meg a Balaton első vízi vidámparkját.

Gáspár Tamás elmondta: a szállítmányozással, ingatlanfejlesztéssel és idegenforgalommal foglalkozó Masped-cégcsoport számításai szerint a saját erőből, valamint 1,8 milliárd forintos bankhitelből megvalósuló beruházás 5-6 éven belül megtérülhet. A létesítmény nyáron egyszerre 3500, télen pedig 300 vendéget fogadhat majd. A befektető az idei látogatólétszámot 120 ezerre, a következő esztendőkre pedig 150-200 ezerre tervezi. Az akvapark szabadtéri medencéi csak május közepétől szeptember közepéig a nyári nyitva tartás idején üzemelnek majd, a július-augusztusi csúcsszezonban viszont éjszakai fürdőzésre is lehetőség nyílik.

Az akvapark szíve az 5000 négyzetméteres fogadóépület lesz, amelyben fedett élményfürdő, wellnessrészleg, téli és nyári öltözők, valamint éttermek és üzletek kapnak helyet. A nyári szabadtéri szolgáltatások közé tartozik a 15 csúszda, a felnőtt- és a gyermek-hul-lámmedence, a lassú folyó, valamint a gyermek-élménymedence. Gáspár Tamás tájékoztatása szerint az egész napos felnőttbelépőjegyért 3700 fo-rintot kell majd fizetni, de lesznek olcsóbb kombinált családi belépők is.

- Balatonfüreden nincs termálvíz, így a medencék vizét fűtenünk kell - mondja Gáspár Tamás. - Sikerült egy mindkét fél számára előnyös megállapodást kötnünk a füredi önkormányzat résztulajdonában lévő Füredhő Kft.-vel, amelynek értelmében kedvezményes tarifákkal vehetjük igénybe a nyári időszakban jelentős felesleges kapacitással rendelkező távhőcég szolgáltatásait. A befektetők az akvapark megnyitásától a szintén a Masped Annagora Kft. beruházásában megvalósult szomszédos görög falu tetszhalott állapotának felszámolását is remélik. Tény, hogy az Annagora parkra keresztelt kereskedelmi és szórakoztatócentrum az első évében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a mediterrán stílusú 120 kőbazár és a 167 sátorhely tulajdonosainak és bérlőinek alig harminc százaléka nyitott ki a 2005-ös szezonban. Gáspár Tamás reményei szerint a hamarosan megnyíló akvapark látogatói a következő években a görög falu kereskedőit és szolgáltatóit is el tudják majd tartani. (népszabadság)

Rovat: