Gazdaságtudományi konferenciát rendeznek

A Pannon Gazdaságtudományi Konferenciának ad helyet június 2-án, pénteken a Pannon Egyetem Ph.D. hallgatók és 35 évnél fiatalabb kutatók részvételével.

A konferencia célja az új kutatási módszerek és eredmények bemutatása. A rendezvény egy konferenciasorozat első állomása, azzal a céllal, hogy a témával – annak különböző részterületeivel – foglalkozó szakemberek között közös platform alakuljon ki, elősegítve ezzel országos szintű – formális és informális – kutatói hálózatok létrejöttét. A konferencia alkalmat teremt a jövő szakmai utánpótlását jelentő kiemelt tehetségű Ph.D. hallgatók számára is kapcsolataik elmélyítésére.

A konferencia 2006. június 2-án 10 órakor plenáris előadással kezdődik, majd szekciókban folytatja munkáját. A szekcióelőadások időtartama legfeljebb 10 perc. A konferencia nyelve magyar.

Rovat: