Ranolder-díjakat adtak át
Beküldte szerk -
Pestalozzi, a 18. századi svájci tudós pedagógus híres mottójának jegyében (Hivatásod legyen: / élni másokért, / S mások boldogságában / Keresni a magadét) rendezték meg a Simonyi iskolában a városi pedagógusnapot.
A vendéglátó iskola gyermekkarának vidám műsora vezette be az ünnepséget, majd Katanics Sándor országgyűlési képviselő s a városi önkormányzat oktatási bizottságának elnöke mondott köszöntőt. A város elismeri azt az áldozatos munkát, amelyet a pedagógusok végeznek évről évre a gyermekek emberré nevelésében, s ilyenkor, pedagógusnapon köszönetet is mond valamennyiüknek ünnepséggel, elismerések átadásával, mondta. Szólt az iskola-, óvoda-felújításokról, iskolabővítésekről, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésében szükséges álláshelyek biztosításáról.
Az idén, Ranolder János veszprémi püspök születésének bicentenáriumán a róla elnevezett pedagógiai díjat Asztalos István alpolgármester adta át a kitüntetetteknek: Angyal Sándorné nyugalmazott óvónőnek (Honvéd óvoda), Marosné Bedőcs Katalin tanárnőnek (Báthory iskola), Tánczos Istvánné tanítónőnek (Botev iskola) és posztumusz elismerésként Arnhoffer Mihálynak, a Lovassy gimnázium néhai igazgatójának, akinek özvegye vette át a kitüntetést. Végül dr. Borsi Lőrinc szakközépiskolai igazgató adta át az idei, édesapjáról, id. Borsi Lőrincről elnevezett díjat a Laczkó Dezső pedagógus-nyugdíjasklub aktív tagjának, Láng Kálmánnénak. (napló)