Felrobbant egy tűzijátékraktár Balatonfűzfőn, négy halott
Beküldte szerk -
Tűzijátékraktár robbant fel szerdán Balatonfűzfőn. A robbanásban - amely kilométerekkel odébb is hallható volt - négy ember meghalt. A tűzoltók a legmagasabb fokozatú riasztással vonultak a helyszínre.
Robbanás történt szerdán egy óra után pár perccel Balatonfűzfő északi részén egy tűzijátékraktárban. A polgármesteri hivatalban nem sokkal egy óra után hallották a detonációt, ami akkora erejű volt, hogy betörtek a hivatal ablakai. A gyártelep felett fehér füstfelhő alakult ki.
Legmagasabb - ötös - fokozatú riasztás lépett érvénybe, a megyei tűzoltók hét kocsival vonultak a helyszínre, mondta el Nagy Péter tűzoltó-főhadnagy. A robbanás előtt négyen voltak az üzemcsarnokban, délutánra mindegyikük holttestét megtalálták, de még csak két áldozatot tudtak azonosítani, tudtuk meg Szentes György alezredestől, az országos katasztrófavédelem helyettes szóvivőjétől. Úgy tudjuk, a cég egyik vezetője és három alkalmazottja raktározott, amikor a baleset történt. Az áldozatok egyike egy fiatal nő, akinek óvodáskorú gyermeke várta volna haza a fiatalasszonyt.
A raktár égő romjait és a közelben kigyulladt épületeket egy ideig nem lehetett megközelíteni a hatszáz négyzetméter alapterületű raktárban zajló láncreakciószerű robbanások miatt. A robbanás miatt ketten légnyomást kaptak a gyártelepen, őket mentők vitték kivizsgálásra kórházba, állapotukról egyelőre nincs bővebb információ.
Papp József alezredes, a balatonfűzfői tűzoltóság alezredese szerint a Fűzfőgyártelepen lévő üzemek között egy nemrég alakult kft tüzijátékraktára robbant fel. A szóvivő úgy tudja, hogy a raktár épülete megsemmisült, a környéken több épület is kigyulladt, de a tüzet megfékezték. A lakosság nincs és nem is volt veszélyben, tette hozzá az alezredes, a robbanással mérgező anyagok nem kerültek a levegőbe, de a biztonság kedvéért a katasztrófavédelmi szakemberek ellenőrző méréseket végeznek.
Losonczi Lóránt, a raktárat bérlő Crescom Kft. kereskedelmi vezetője az Indexnek elmondta, hogy teljesen tanácstalanul állnak az eset előtt, mivel a múlt hónapban estek át egy hatósági vizsgálaton, amely minden rendben talált. A raktárban nem szereltek össze tűzijátékokat, az épületet csak tárolásra használták. Azt, hogy mennyi robbanószer lehetett a raktárban a robbanáskor, Losonczi nem tudta megmondani.
Büntetőeljárást indít a rendőrség a szerdai balatonfűzfői robbanással kapcsolatban ismeretlen tettes ellen - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Dániel-Tóth Zoltán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés büntette miatt indul meg a nyomozás - jelentette ki Dániel-Tóth Zoltán Balatonfűzfőn.
A rendőrségi szóvivő közlése szerint a szerdán 13 óra 7 perckor felrobbant fűzfői raktárépületben négy személy tartózkodott; a robbanás következtében hárman életüket vesztették, egy személyt még keresnek. A raktárépület a budapesti Crescom Kft. tulajdonában van. Hozzátette: két portaszolgálatos dolgozót az őket ért légnyomás miatt vizsgáltak ki a veszprémi kórházban. A szóvivő arról nem tudott nyilatkozni, hogy a baleset áldozatai férfiak-e vagy nők, illetve hová való lakosok. Dániel-Tóth Zoltán elmondta: a nagy erejű robbanás következtében hatalmas területen szóródtak szét a törmelékek, illetve a raktárban tárolt pirotechnikai eszközök maradványai, amelyek közt még lehet fel nem robbant anyag is.
A szóvivő hangsúlyozta: a területet nem lehet megközelíteni, a rendőrök biztosítják és a tűzszerészek vizsgálják át a helyszínt és környékét. Megjegyezte: a robbanástól a közeli erdő is kigyulladt, az erős légnyomás következtében pedig az egy-másfél kilométernyire lévő lakótelepen több ablak is betört. Az erdőben fellángolt tüzet a tűzoltók hamar megfékezték - tette hozzá.
Dániel-Tóth Zoltán közölte: a budapesti Crescom Kft. minden engedéllyel rendelkezett pirotechnikai eszközök tartásához és tárolásához, ám arra a "későbbi vizsgálat derít majd fényt, hogy pontosan milyen eszközök robbantak fel, s azok raktározásához megvoltak-e a szükséges engedélyek".
Zöld János ezredes, Veszprém megye katasztrófavédelmi igazgatója a helyszínen az MTI tudósítójának elmondta: ismeretei szerint az egyik áldozat a Crescom Kft. egyik tulajdonosa, s a három elhunyt közül az egyik nő volt. A robbanás erejével kapcsolatosan megjegyezte, hogy a 40x20 méteres alapterületű épületet "a földdel tette egyenlővé a robbanás". Az ezredes szerint a raktárban mintegy 50 tonnányi, főleg kínai eredetű robbanóanyagot, tűzijátékokhoz használatos pirotechnikai eszközt tároltak. Tájékoztatása szerint az anyagi kár - az elsődleges becslések szerint - 80 millió forintra tehető. (index.hu/ma.hu/mti)