Újabb mérföldkövéhez érkezett a sportcsarnok beruházása
Beküldte szerk -
Több hónapos tárgyalássorozat eredményes lezárásaként ünnepélyes keretek között aláírta az új veszprémi sportcsarnok és az infrastruktúra létesítményeinek megvalósításához szükséges megállapodást és a közművek elhelyezéséhez szükséges szolgalmi megállapodásokat Veszprém város önkormányzata részéről Dióssy László polgármester, a TESCO-GLOBAL Zrt. részéről Paul Kennedy vezérigazgató.
Az ünnepélyes aktus egyben azt is jelenti, hogy a TESCO által térítésmentesen átadandó több 10 millió forint értékű ingatlancsere megállapodások aláírása elől elhárulnak az utolsó formai akadályok is. Megszülethet a külső infrastruktúra-hálózat kialakításához szükséges telekalakítási engedély, ezt követően pedig megtörténhet az átadott ingatlanok ingatlan-nyilvántartási átvezetése. Ebben a telekalakításban a TESCO mellett az OBI és az OMV is érdekelt, ugyanis a 82-es úton, illetve a Sportcsarnok melletti gyűjtőúton építendő körforgalmak kialakításához szükséges területeket a Tesco-hoz hasonlóan e két cég is saját területeiből biztosítja. A szükséges hozzájárulást az OMV 2006. májusában megadta, az OBI pedig ígérete szerint néhány napon belül átadja azt az Önkormányzatnak.
A Tesco elkötelezettségét Veszprém városa és lakosai iránt nem csak a telek átadása, hanem az is bizonyítja, hogy több éve nyújt jelentős anyagi támogatást a Veszprémi Ünnepi Játékok megszervezéséhez. (veszprémespo.hu)