Készülés a nagy útra
Beküldte szerk -
Rövidesen az állatkerti dolgozók egyik fő kedvence, Matyi, a ritka apácacerkóf elhagyja Veszprémet, sőt Európát is. Visszatér szülőkontinensére, Afrikába.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a majom megnőtt, csak a gond lett vele, utóbb le is adták egy állatkertben. A győri Xantus János Állatkert azonban helyhiány miatt nem tudta tartani Matyit, így 7 évvel ezelőtt ideiglenesen a Veszprémi Állatkertbe került kihelyezésre. A szép és különleges majom hamar belopta magát az itt dolgozók szívébe, azonban arra esély sem volt, hogy csapatba kerüljön, és méltóbb elhelyezést kapjon kis ketrecénél. Európában ugyanis nagyon ritka fajról van szó, nem volt olyan állatkert, aki befogadta volna. A Veszprémi Állatkert így évek óta próbált megfelelőbb helyet találni számára, mikor is tavaly segítséget kapott egy nemzetközi főemlősvédelmi szervezettől. Dél-Afrikában találtak befogadó állatkertet, ahol egy másik sorsüldözött egy izraeli majommenhelyről odakerülő - apácamajom nőstény személyében még párt is kap maga mellé.
Azonban a szándék önmagában nem volt elég, a szállításhoz szükséges engedélyeket is be kellett szerezni, ami nem volt könnyű feladat, hiszen hivatali szempontból tisztázatlan eredetű majomról van szó, melynek kiviteli engedélyéhez kellett a természetvédelmi hatóságok jóindulata és segítsége is. Szerencsére ez megvolt, és most papír szerint elkobozva, amúgy továbbra is Veszprémben várja Matyi a hosszú utat Afrikába. Szombat délután kerül Ferihegyre, onnan vasárnap Amszterdamba, majd a hétfő este landol Johannesburgban.
Matyi népszerűségét jelzi, hogy az állatkertiek közül többen is meglátogatják és elbúcsúznak tőle még az indulás előtt. Remélhetően Afrikában végre nyugalmat talál a kényszerű világvándor. (allatkertveszprem.hu)