Gallup: a magyarok pozitív várakozásokkal tekintenek az euró elé

A magyarok régiós összehasonlításban rendkívül pozitív várakozásokkal néznek az euró bevezetése elé, amelytől leginkább a gazdaságpolitikai problémák megoldódását remélik.

A relatív többség viszont megszorítások árán inkább nem tartja elsőrendű fontosságúnak a forint lecserélését - derül ki a Magyar Gallup Intézet által végzett és koordinált Flash Eurobarometer vizsgálat eredményeiből. Ellentétben a térség uralkodó trendjeivel, a magyar euró-optimizmus töretlen, és a választási kampány kezdetén mért megingás után újra a 2004-ben is mért 56 százalékon áll - olvasható a Gallup jelentésében. A felmérés idején a választópolgárok előtt még nem volt ismert a kedvezőtlen költségvetési helyzet.

A legfrissebb, júniusi Gallup-vizsgálat szerint a magyarok 38 százaléka gondolja, hogy Magyarország számára elsőrendű fontosságú, hogy mihamarabb bevezessük az eurót, akár az ismertté vált megszorító intézkedések árán is, míg a relatív többség, 48 százalék ellenkező véleményen van.

Az MSZP-hez a választások óta hűséges szavazók döntő többsége, 64 százalék ilyen feltételek mellett is elkötelezett euró-párti, míg a választások óta elpártoló viszonylag széles szavazói körnek mindössze negyede támogatja az euró bevezetését, ha az ilyen áldozatokkal jár. A Fidesz támogatói körében hasonlóan alacsony, 28 százalék az euró bevezetését megszorítások árán is támogatók aránya.

Az eredeti, 2006 március 31. és április 4. között készült vizsgálatban a magyar válaszokból az tűnik ki, hogy az emberek az euró és a maastrichti kritériumok által körülhatárolt nagymértékű külső kontroll által remélik az ország gazdasági bajainak bizonyos fokú rendbetételét.

A magyarok a térség átlagánál messze jobban bíznak az euró nemzeti pénzügyekre gyakorolt pozitív hatásában: a kétharmaduk stabilabb költségvetési helyzetet vár a valutaváltás nyomán, mi több, az ország lakóinak a többsége - a térségben egyedüliként - anti-inflációs hatást is remél az euró bevezetésétől. Emellett széles körű az egyetértés abban is, hogy az euró övezeten belül könnyebb, illetve olcsóbb lesz utazni, vásárolni, árakat összehasonlítani. (mti)

Rovat: