2006. július 1-jén, szombaton 13 órakor egy korszak zárult le a Veszprémi Állatkertben, ugyanis ekkor hagyta el a bejárat közeli kismajomházat két utolsó lakója. Matyi, az Európa állatkertjeiben ritka, Veszprémben magányra ítéltetett apácacerkóf hosszú útra indult, Dél-Afrikába. Timóthot, az agg huszármajom hímet viszont régóta tartó és sok fájdalommal járó betegsége miatt el kellett altatnia az állatkert állatorvosának.

A kismajomház már több évtizede fogadja a látogatókat. Egykor korszerűnek számító, ma már reménytelenül szűknek látszó ketreceiben kisebb és közepes méretű majmok: páviánok, makákók és cerkófok éltek. Bár a majmok többnyire csapatban érzik jól magukat, ezekben a ketrecekben legfeljebb kisebb családok férhettek el, de sok volt közöttük a magányosan élő egyed. Ezek egy része magánkézből került az állatkertbe, hajdani gazdáik hirtelen felindulásból vásárolták meg őket, majd – szokás szerint – rájöttek, hogy még sem olyan jó móka majmot háziállatként tartani. Az ilyen elárvult kedvencek nagy része azonban ekkorra már nem képes „majomként” viselkedni, emberi szocializációjuk következtében nehezen tarthatók együtt fajtársakkal. A sorsukká így többnyire a magány vált egy szűk állatkerti ketrecben.

Ilyen sorsa jutott Matyi is, az apácacerkóf, aki hosszas „bolyongás” után végül visszakerült Afrikába. Az eddig információk szerint a két napos út ellenére épen és egészségesen megérkezett a dél-afrikai fogadóhelyére. Miután egyfajta házi kedvencek számított az állatkertészek körében Matyi, megkönnyebbülve fogadták a hírt az érte aggódók.

Timóth története egy kissé eltér Matyiétól. A nem kevésbé impozáns huszármajom közel 25 éve született egy hollandiai állatkertben, és több mint 20 éve volt veszprémi lakos. A huszármajom hímek a természetben nem élnek szoros kötelékben a nőstényekkel, és agresszivitása miatt itt, a ketrecben sem lehetett hosszasan együtt tartani utódaival és nőstényeivel. Így többnyire ő is magányosan volt kénytelen élni szűkös otthonában.

Az állatkert 2001-ben indult rekonstrukciós programja elsősorban az állattartóhelyek fejlesztését, modernizálását tűzte ki célul. A főemlősök esetében a fő fejlesztési szempont a ketrecek természetszerű, nyílt kifutókkal való felváltása volt, ahol magányos egyedek helyett egész csapatot is tartani lehet a kiválasztott fajokból. Tavaly a huszármajmok sorsa is jobbra fordulhatott, Timóth és nőstényei, Zsazsa és Avi elhagyhatták régi ketrecüket, az új kifutójukban a jelek szerint nagyszerűen érzik magukat.

Sajnos az állatkert dolgozói Timóthnak már csak az utolsó évét tehették szebbé, egyre inkább elhatalmasodott a betegség öreg szervezetén. A nőstényektől is el kellett különíteni, utolsó napjaira régi házába tért vissza. Miután az állatorvosi vizsgálat is alátámasztotta, hogy a legjobb számára, ha véget vetnek szenvedéseinek, vasárnap elaltatták az állatkert legidősebb majmát.

Az élet persze megy tovább. Rövidesen új, fiatal hím érkezik egy lengyel állatkertből, akit a remények szerint a két nőstény is hamar elfogad majd. A kiürült kismajomház pedig megszűnik majomháznak lenni, jövőre átalakul, és egy trópusi ház és hüllőbemutató épületegyüttes részeként fogja továbbra is fogadni a látogatókat.