Feljelentéssel védte volna magát a verekedő

A „feljelentő” ellen indítottak súlyos testi sértés kísérlete miatt kedden délután eljárást Várpalotán.

A kapitányságra borízű hangon betelefonáló helyi fiatal férfi azért kért rendőri intézkedést, mert állítása szerint 16 személy bántalmazta őt a készenléti lakótelepen. Nem sokkal ezután egy másik férfi is telefonált, mondván, verekedésbe keveredett fiát fejsérüléssel kezelik a helyi kórházban. A helyszínre küldött járőrök gyors adatgyűjtése alapján kiderült: a támadó nem más, mint az első telefonáló, aki az egész napot egy közeli szórakozóhelyen töltötte, majd hazafelé menet szóváltásba keveredett a 10-12 fiatalból álló baráti társaság egy tagjával. A magával nem bíró ittas ember dulakodni kezdett a fiatalkorúval, majd mikor utóbbi földre került, többször fejbe rúgta. A fiút orrcsonttörés gyanújával szállították kórházba. A rövid időre őrizetbe került gyanúsított azóta szabadlábon védekezik – tájékoztatott a rendőrség.

Létrát támasztott a nyitott konyhaablakhoz az a tolvaj, aki egy veszprémi családi házból tulajdonított el hétfőn késő este és kedd reggel között húszezer forint készpénzt és egy bankkártyát, amelyről további hetvenötezer forintot vett le.

Rovat: