Lecsaptak a kommandósok

Akciófilmbe illő jelenet játszódott le szerdán délután az Almádi úti körforgalomnál, ahol egy zsarolással gyanúsított személyt fogtak el a kommandósok.

A megyei főkapitányság beavatkozó csoportja fogta el és tette ártalmatlanná a gépkocsijából kiszedett férfit, aki nem tanúsított ellenállást. Az elfogott férfit azzal gyanúsítják, hogy veszprémi, főleg vendéglátással foglalkozó vállalkozóktól védelmi pénzt szedett. Az ügyben eljáró veszprémi kapitányság vizsgálati osztályán nyomozati okokra hivatkozva többet nem árultak el az esetről.

A hatóság utólag is kéri mindazoknak a megértését, akik az érintett veszprémi kereszteződésnél egy-másfél órán keresztül nem tudtak közlekedni, mert bizonyítékokat keresve átvizsgálták a gépkocsit és azt nem lehetett elvinni a helyszínről.

Az őrizetben lévő személy nem ismeretlen a rendőrség előtt. A férfit régóta figyelték, az akció időpontjában egy bűncselekmény befejezését hiúsították meg a rendőrök. Információink szerint a rend- őrségnek több hasonló bűncselekményről is tudomása van. A konkrét bizonyítékok beszerzésében sokat segíthetnek a lakossági bejelentések, akár a főkapitányság ingyenesen hívható 06(80)949-149-es telefonszámán is. (napló)

Rovat: