Ha ma valaki városunkban szeretne elmenni havonta egyszer egy izgalmas hangversenyre, azaz rendszeresen belépne egy jó helyre, ahol időközönként kiváló zeneműveket adnak elő kiváló művészek, semmi esélye, hogy ezt a vágyát kielégítse.

Nagy kérdés persze, vajon milyen létesítményekre van szüksége egy akkora lélekszámú városnak, mint Veszprém. Az objektív mérlegelést azonban meghagyom az önkormányzat vezetőségének, én magam csak a saját kívánságaimról beszélhetek: a mozi mellett nekem leginkább egy profi hangversenyterem hiányzik a városból. Veszprém sokak szerint a komolyzene egyik magyarországi metropolisza, de ez az állítás legfeljebb csak néhány futó alkalomra érvényes. A kórusfesztivál említésre méltó, szép esemény, az ünnepi játékokon is akad olykor izgalmas pillanat, vannak különleges apropók, egyedi előadások, s a Csermák Zeneiskola is próbál megfelelni küldetésének. Mégis, egyetlen módja annak, hogy valaki klasszikus szerzők műveit rendszeresen meghallgassa a városban, csupán a Filharmónia, amellyel viszont nekem mindig is gondjaim voltak.

A Filharmónia helyszíne ugyanis a Veszprémi Egyetem B épületének aulája, amely szerintem tökéletesen alkalmatlan igazi hangversenyek befogadására. A probléma ott kezdődik, hogy ha valaki szeretne jegyet váltani valamelyik koncertre, legfeljebb állóhelyet vagy pótszéket kaphat, mivel a bérletes rendszer miatt szinte minden férőhely már jó előre foglalt. Így aztán általában küzdelem folyik a székekért, a bérletesek magabiztosan elfoglalják jogos helyüket, az alkalmi betérőnek viszont harcba kell szállnia minden négyzetméterért. Mivel magam is az utóbbiak közé tartozom, így többnyire kiszorulok a perifériára, ahonnan a zenekar alig látható, de még hang is alig jut el a fülig.

Az egyetem aulájával további baj, hogy rosszul visszhangozza a muzsikát. Egy hangversenyterem megépítésekor mindig különös gondot fordítanak akusztikai szempontokra, itt viszont a zene nyom nélkül elvész a magasban és a tágas csarnokfolyosókon. Ha némely hangjegy mégis felvándorol az első emeleten szűkölködő közönség hallójáratába, akkor pedig az egyetem diáksága ezeket a ritka pillanatokat is tönkreteszi. Ajtók csapódnak, hangos röhögések reppennek fel, késő este hazavándorló dolgozók és tanulók lépte zavarja meg a közönség szórakozását. Ilyen körülmények között elmerülni egy halk hegedűszóban óriási koncentrációt követel.

Amikor nemrégiben egy veszprémi őslakossal arról beszélgettem, miért nem fontolja meg a város, hogy valahol, valamelyik épületben egy professzionális hangversenytermet létesítsen, az illető egy keserű mosoly kíséretében naiv álmodozónak nevezett. Szerinte ugyanis a város vezetőségében fel sem merül egy efféle beruházás gondolata, nem fűzi hozzá semmilyen anyagi, erkölcsi vagy szellemi érdek. Egy jó hangversenyterem sok pénzbe kerül, a következő években pedig éppen ebből lesz a legkevesebb, s ha volt is esély valaha a létrehozására, most már szinte biztos, hogy a közeljövőben lehetetlen lesz a kivitelezése. Egyetlen gyógyszer talán a magántőke, ám a profittermelő szféra sem vág bele ripsz-ropsz egy ekkora vállalkozásba, amelynek a megtérülése csak akkor képzelhető el, ha a koncerteken kívül másra is hasznosítható volna.

Szigetközi gyökerek lévén előttem mindig Győr példája áll. Az évtizedekig Rába filmszínházként üzemelő épületet még 2000 környékén átalakították, és létrehozták benne a Richter-termet, amely képes otthont adni bármely kiváló komolyzenei koncertnek. Csináltak hozzá egy gazdag műsorfüzetet a legjobb előadókkal, s magam is tapasztaltam, hogy a terem szinte mindig megtelt. Ennek ellenére nem kellett bérletet vennem, az aktuális program előtt két héttel még simán kaptam jegyet. A hangversenyeken kívül pedig számos más alkalomra is használják, főiskolai, egyetemi rendezvényekre, fesztiválokra és színpadi előadásokra. Nem tudom, hogyan csinálják, de bevált.

Győr persze nem Veszprém, már csak a lélekszám miatt sem, a két várost mégis a Dunántúl kulturálisan legpezsgőbb városai közt tartják számon. Ha mármost a régiók versenyére is gondolunk, komoly lépés lenne a nehézségek ellenére, ha megoldanánk végre a hangversenyterem kérdését is. Ha ez gyenge érvnek számít, legfeljebb még annyit tudnék mondani: szeretném meghallgatni Mahler I. szimfóniáját Veszprém belvárosában, a tizedik sorból, egy tökéletes akusztikájú, príma teremben. Ha csak ezen múlik, akár bérletet is veszek, ígérem.