Hétfőtől Nyári Fesztivál
Beküldte szerk -
Az egy hónapon át tartó rendezvénysorozat négy fő blokkból áll: Világjava estek, Zenélő udvar, Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál és Nyáresték a várudvaron elnevezésű táncszínházi előadások.
A Veszprémi Nyári Fesztivált hatodik alkalommal rendezik meg július 24. és augusztus 20. között. Huszonöt rendezvényen három földrész 13 nemzetének kultúrája mutatkozik be - tájékoztatta Sipos Zoltán, a Veszprémi Városi Művelődési Központ igazgatója az MTI-t.
A Zenélő udvarban lép fel többek közt július 29-én 20 órakor az angol népzenét játszó Simply English trió, továbbá július 30-án 20 órakor Kónya István lantművész és Szakács Ildikó szoprán énekes, augusztus 14-én este pedig Kulka János színművész sanzonestjén vehetnek részt az érdeklődők az akadémiai udvarban.
A Világjava estek elnevezésű programok közül kiemelkedik a fesztivál nyitóestjén - július 24-én 21 órakor - az Óváros téren fellépő Afro Magic Band, amelynek tagjai szenegáli, zairei, kenyai és kubai zenészekből verbuválódtak. Másnap este 21 órakor a szicíliai Nakaira együttes muzsikál az Óváros téren, július 26-án 21 órakor pedig a görög Maskarades együttes lép fel.
A veszprémi nyári műsorsorozat kiemelkedő programja az idén már hetedik alkalommal megrendezendő Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál, melyen augusztus 11-13 között összesen 300 énekes vesz részt három földrész nyolc országából. A nemzetközileg is jegyzett veszprémi Vivace fesztivál idei nyolc meghívottját 43 jelentkező kórus közül választották ki - mondta az igazgató, hozzátéve: először érkezik kórus Izraelből és Hongkongból. Megjegyezte: utóbbi egyben a legnépesebb is lesz, ugyanis a Hongkongi Nemzeti Gyermekkórus 70 tagból áll.
Sipos Zoltán elmondta: a tavalyi első vendégszereplését követően idén ismét visszajön a tajvani Formosa Singers kórus, de érkeznek még finn, olasz, lett és horvát kórusok is, Magyarországot pedig a szegedi kamarakórus képviseli. A háromnapos kórusfesztivál helyszíne a vár szabadtéri színpada. A Nyáresték a várszínpadon programok keretében pedig - augusztus 15-20. között - fellép az Argentin Tangó Táncszínház, a budapesti ExperiDance Tánckar és a Magyar Állami Népi Együttes.
Sipos Zoltán közlése szerint a veszprémi Nyári Fesztivál költségvetése 20 millió forintot tesz ki. (hirado.hu)