A Gyurcsány-kormány a meghosszabbított működését „reform-csomagjának” meghirdetésével kezdte. A megszorító intézkedések szinte az egész magyar társadalomra hatással vannak, nyertesekről nem igazán beszélhetünk a csomag kapcsán. A Veszprém Index e heti sorozatában e kérdést járja körül. Elsőként Várnai László tanárt kérdeztük a kormány oktatási „reformjáról”.

Index: – Ön szerint reformértékű javaslatokkal állt elő a második Gyurcsány-kormány az oktatás területén (24 órás kötelező heti óraszám, nem tanárok közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése, igazgatóknak és helyetteseiknek pótlékemelés, a plusz órákat a tanárok ingyen végezzék el), vagy egyszerűen csak spórolni akar?

Várnai László: – Nyilvánvaló, hogy a kötelező óraszám emelésével kevesebb tanárra van szükség, ami rövidtávú megtakarítást jelent. Célszerűségét tekintve, amely hosszútávon előnyös gazdásági változást, jobb és olcsóbb működést eredményezhetne, nem látom és nem hallom az ésszerű magyarázatot sehol. Lehet, hogy valaki ismeri, de lehet, hogy az egész szakmailag teljesen megalapozatlan. Az utóbbit valószínűsítem. Külföldi oktatási rendszerekben komoly felméréseken és statisztikákon alapuló modellek, félempirikus összefüggések felhasználásával határozzák meg az optimális óraszámokat, osztálylétszámokat és így a tanárok óraszámát is. Nem tudható, hogy az óraszámokkal kapcsolatos változtatásoknak milyen egzisztenciális következményei lesznek, az viszont biztos, hogy ha semmilyen értelmes, felnőtteknek szóló, hovatovább tudományos okfejtés nem támasztja alá őket, akkor jók, előremutatóak sem lehetnek. Pontosabban bizonytalan a kimenetelük. Bár én azt hiszem, hogy rossz döntések is előnyös változásokhoz vezethetnek, ha az embereket gondolkodásra késztetik. A probléma gyökerét abban látom, hogy nem a társadalom, a gyerekeink, a nemzet, (unió) érdekeinek érvényesülését érzem pl. a kötelező óraszám emelése mögött (a többi közt), hanem közönséges pénzelvonást a tehetetlenség, tehetségtelenség és alkalmatlanság miatt. Persze ezek csak érzések, de lassan itthon az ember már csak az érzéseire hallgathat. Ez politikusaink legfőbb érdeme. Nincsenek a témával kapcsolatban akár órákig tartó elemző, okfejtő, értelmező, feltáró médiás viták, amik súlyt adhatnának a dolognak. A szakma egyszerűen csak hőzöng, a miniszterelnök pedig széttárja a karját. Így nehéz érdemben egyről a kettőre jutni. Pláne, amikor azt mondják többen, hogy így is kevesebbet dolgoznak a tanárok, mint egy normális ember. Hát persze, mivel elfelejtik, vagy nem akarnak tudni róla, hogy a tanári munka nem az osztályteremben kezdődik és fejeződik be. Gondolom, hogy egy autóversenyző a munkaidejét sem csak az autóban, verseny alatt tölti. Vagy pl. egy pénzt kezelő ember sem csak akkor dolgozik, ha konkrétan pénzt fog a kezében, vagy egy fagylaltárus, ha fagyit tölt vagy ad, vagy egy miniszter, ha beszél, vagy egy ügyeletes orvos, ha éppen beteget vizsgál.

Index: – A kormány a javaslatait azzal indokolja, hogy a felmérések szerint gyenge a magyar oktatás színvonala, s ha nem változtatunk, lemaradunk a többi országhoz képest, ahol több óraszámban tanítanak.

VL: – A felmérések nem elsősorban gyenge, hanem gyengülő oktatást jeleznek. Az utóbbi szerintem rosszabb, mint az előző. Országról országra, iskoláról iskolára és fenntartótól függően változik a kötelező óraszám. Nem értem, hogy az óraszám növelése miért növelné az oktatás hatékonyságát. Komoly és összetett feladatot igényel az oktatás vizsgálata és átszervezése. A fejlett országokban még a szerényebb képességűek is tudják, hogy akárcsak az ipar, az oktatás is stratégiai ágazat. Ezt megkérdőjelezni botorság, és nem erről beszélni félrevezető. Legalábbis nem úgy kellene a társadalmat informálni róla, mintha a tanárok fizetéséről, meg pótlékairól, meg státuszáról lenne alapvetően szó. Ezek mind csak elterelik a figyelmet a húsbavágó, még lényegesebb dolgokról. Az a baj, ha az embert hülyének nézik, idővel azzá is válik. Mármint, ha felveszi a kesztyűt, és részévé válik érdemtelen, felszínes és hazug együttléteknek. Akár a tv előtt, akár reprezentatív fórumokon. Gyerekkoromban unalmasnak tartottam a politikai műsorokat, most már más jelzőkkel is illetném őket. Pedig rendszerváltozás történt azóta, és a fejem lágya is benőtt(?). Igaza van Orbánnak, akár önmagára nézve is, amikor az értelmiség felelősségét emlegeti a gazdaság állapotát illetően, éppúgy, mint Gyurcsánynak, akár önmagára nézve is, amikor kijelenti, hogy értelmes és okos munkát kellene végezni „Csináljuk meg!” felkiáltással.

Index: – Miben változtatna, ha önre bíznák a döntést?

VL: – Ha meg tudnám mondani, hogy miben és hol változtatnék, akkor valószínűleg valamilyen finn vagy koreai oktatási szaktanácsadó volnék. Vagy egy érzékeny, művelt, okos, nyugati tapasztalatokkal és kapcsolatokkal bíró, több nyelvet beszélő, nagy teherbírású, önzetlen kommunikációs, oktatásstratégiai, pedagógiai, pszichológiai, szociológiai, közgazdasági szakember. Vagy én magam volnék az az intézmény, ahol ilyen emberek gondolkodnak és együttműködnek.

Index: – Az előző választásnál a tanárok a nyertesek közé tartoztak, hiszen jelentős mértékben emelték a fizetésüket, most pedig a vesztesekhez, hiszen a 24 órás kötelező heti óraszám 20% fizetéscsökkenést jelent. Mi történhetett? Hiszen ugyanaz a koalíció kormányoz most is, mint négy éve…

VL: – Igazán nem tudható, hogy a tanárok fizetése miként alakul. Realértéke biztos, hogy csökken.
Nem hiszem, hogy nyertes az, aki munkája után jogosan megérdemelt és méltó fizetést kap, bár nehéz kérdés megmondani, hogy hol van a méltóság határa. Alapvetően elég szellemtelennek és provinciálisnak tartom a magyar politikai életet, végül is csak a társadalom állapota tükröződik benne. Reménykeltő az, hogy a magyarság kultúrája gazdag, és van teremtő ereje.

Index: – A tanárok megvédik az érdekeiket? Kiállnak az elképzeléseik mellett? Tudják érvényesíteni az akaratukat?

VL: – A tanárok nem védik meg a saját érdekeiket, éppúgy, mint más értelmiségi csoportok sem. Kicsi közösségekben, baráti társaságokban mondogalódnak (mondják a magukét), de nem lépnek fel kellő eréllyel, mint pl. a franciák. A magyarok elég megalkuvók, talán mert nem tartanak kellően össze, és emiatt féltik saját kis egzisztenciájukat. Nem tudom, vannak-e az érdekképviseleteknek elképzeléseik, vagy csak kritikus helyzetekben védekeznek, és állnak ki a kevésbé rossz mellett.