Telefonos csalók, pénztárcalopók

„Költségtakarékos” módját választotta az a csaló telefonjának feltöltésére, aki Veszprémben felhívott egy férfit, és közölte, hogy ő az egyik mobilszolgáltató munkatársa, és a hívott fél nyert több mint hat millió forintot.

A nyereményt azonban csak akkor kaphatja meg, ha 10 percen belül vásárol kettő darab 10 ezer forintos feltöltőkártyát, és azok számát bediktálja. A „nyertes” teljesítette a feltételeket, azonban a hívó többet nem jelentkezett, a mobilszolgáltató tájékoztatása szerint soha nem is hirdettek ilyen akciót.

A Balaton Plazában vásárolt az a hölgy, aki a tele szatyrokat cipelve nem vette észre, hogy az egyik táska tetejéről ellopták a pénztárcáját, benne 30 ezer forinttal, és az összes irataival. Veszprémben tett feljelentést egy férfi, akinek ismeretlen módon került ki a birtokából a bankkártyája, „természetesen” mellette volt a PIN kód is, többszöri alkalommal, összesen 148 ezer forintot vettek le róla.

Sajnos a Művészetek Völgye rendezvényre betér egy-egy nem kultúrálódni vágyó, hanem mások megkárosítását célul kitűző „vendég” is. Monostorapátiban az egyik udvaron felállított sátorból eltulajdonítottak különböző műszaki tárgyakat, pendrive-t valamint készpénzt, iratokat. Sikeresen dolgoztak a Balatonkenesei Rendőrörs munkatársai. Hétfőre virradóra Balatonenese, Vak Bottyán téren egy öt fős budapesti társaság italozás után szóváltásba keveredett két szintén budapesti fiatallal. A két fiút olyan mértékben bántalmazták, hogy kórházba kellett őket szállítani. A bántalmazók a rendőrök és a mentők kiérkezése előtt elhagyták a helyszínt. A helyi rendőröknek olyan információ jutott a birtokába, miszerint a társaság hétfő este ugyanott folytatja a szórakozást, ahol abbahagyta. Az esti szórakozás azonban a rendőrök „közreműködésével” zajlott le, ugyanis mind az öt fiatalt elfogták és előállították. Az előállítás utáni ruházat átvizsgáláskor az egyik fiatalnál kábítószer-gyanús anyagot találtak. Ezután mind az öten elismerték, hogy az előző napon, a verekedés előtt, mind az öten „füveztek” és a nyaralóban is van némi tartalékuk, ez a házkutatás során be is bizonyosodott. Az eljárást a Balatonalmádi Rendőrkapitányság folytatja csoportos garázdaság, testi sértés, kábítószerrel visszaélés bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt – tájékoztatott a rendőrség.

Rovat: