Költségtérítés vagy előkészítő?

A pótfelvételi eljárás során a diákoknak arról kell döntést hozniuk, hogy vállalják-e a költségtérítéssel járó anyagi terheket.

A nyári felvételik során ugyanis költségtérítéses képzésekre lehet pályázni. Ez évente közel 200-400 ezer forintos anyagi terhet is jelenthet.

A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) megvizsgálta, anyagilag mikor jár jobban a diák: ha jelentkezik a fizetős képzésre, vagy ha egy évet tanul, hogy érettségi érdemjegyein javítson, esetleg emelt szintű érettségit tegyen. Az államilag finanszírozott képzéseken ugyanis általában magasabbak a ponthatárok, a bejutáshoz jó érettségi érdemjegyek és többletpontok is szükségesek.

Átlagos tandíjú felsőoktatási intézményt nézve (120 ezer forint félévente) tíz féléves képzési időre a minimálisan fizetendő összeg 1 millió 200 ezer forint. Ekkora összeget kell legkevesebb kifizetni ahhoz, hogy a hallgató kézhez vehesse diplomáját. Ráadásul a költségtérítéses formában tanulók minden támogatástól elesnek, kollégiumot nem kaphatnak, ösztöndíjban nem részesülnek. Ezzel szemben egy év szorgalmas felkészüléssel mindez megspórolható. A Kétszintű Érettségi Egyeteme országos szervezetének képzéseit vizsgálva, egy éves előkészítő képzés díja 85 000 forint. Fülöp Judit, a szervezet igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy az előkészítőn szerzett többlettudással a diákok az egyetemi képzés során jobban teljesítenek. Nagyobb esélyük van arra, hogy bekerülnek abba a 15 százalékba, akik a fejlesztési részhozzájárulás alól mentesülnek.

A Kétszintű Érettségi Egyeteme a Meló-Diákkal közösen lehetővé tette, hogy a diákok ledolgozhassák az előkészítő képzés költségeit. A sikeres felvételi így már nem lehet pénzkérdés. A www.ketszintuerettsegiegyeteme.hu oldalon további részletek olvashatóak a lehetőséggel kapcsolatban.

Rovat: