Egyedülálló módon ünnepli augusztus 20-át Balatonfüred

A Kisfaludy kompon Magyarország legjobb házibui zenekara, a Madarak ad egész estés koncertet. A kompot kétszázötven vitorlás veszi majd körül, fedélzetükön bulizó emberekkel.

A parton, a Tagore sétányon mintegy harmincezer ember szórakozhat majd a Madarakkal, gyönyörködve a látványban: a kompra épített színpadban és az azt körülvevő megannyi hajóban, valamint a tűzijátékban.

Augusztus 20-án este nyolckor veszi kezdetét az ünnep Balatonfüreden. Látványelemekkel, színváltós görögtűzzel, lézer show-val, és egyéb ritkán látható pirotechnikai bemutatóval kedveskednek a szervezők a szórakozni vágyóknak.

A Kisfaludy komp két kikötőbakjára egy-egy holégballont rögzítenek. A ballonok negyed órával tíz előtt, azaz a tűzijáték előtt a levegőbe emelkednek. Minden vitorlást, melyek a kompot körülveszik, egyforma fényforrással látnak el, hogy az adott pillanatban felkapcsolva azokat, fokozzák a látványt.

Az eddig soha nem látott esemény egy új Balaton-imázst alakít ki, bemutatva, hogy a magyar tengeren már a 21. század turizmusa van kialakulóban. A tervek szerint az augusztus 20-i rendezvény egy jövőbeni koncertsorozat, valamint színházi bemutatók nyitánya lehet, ugyanis a kompszínpad bárhol kiköthet majd, szórakoztatva a parton lévőket. (zene.hu)

Rovat: