Működnek a tolvajok

A néhány percre nyitva hagyott irodába surrant be kedden késő délelőtt ismeretlen egy bakonyi kistelepülés polgármesteri hivatalában. A pénzügyi főelőadó elmondása szerint a tolvaj csaknem félmilliós értékű laptoppal távozott észrevétlenül.

Hasonló nagyságú kárt jelentett be a tapolcai kapitányságon az a francia sértett, akinek nyaralójába kedden délután törtek be. Az ajtóbefeszítéssel behatoló ismeretlen arany ékszert és rádiótelefont tulajdonított el.

Alkalmi tolvaj áldozata lett kedden délután az a svájci nő, akit Balatonfüreden loptak meg. A parti sétány egyik padján megpihenő nő mellől férje kézitáskáját emelték el. A negyvenezer forinton, a csaknem háromszáz svájci frankon és kétszáz eurón kívül a férj nehezen pótolható iratai is eltűntek.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást ugyancsak a füredi kapitányságon, miután egy négyszemélyes, négykerekű sétakerékpár nem került vissza a kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozóhoz, akit elmondása szerint így 360 ezer forint kár ért.

Veszprém MRFK

Rovat: