Veszprém Szent István-napi ünnepi rendezvénye
Beküldte szerk -
A szokásoknak megfelelően a Várba, valamint az Óváros térre várja a város lakosságát Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Szent István-napi ünnepi rendezvényeire.
Augusztus 20-án, vasárnap emléktábla avatást tartanak a Pantheonban Kecskeméti Margit zenetanárnő, a Veszprém Városi Zeneiskola alapítója tiszteletére, 16 órára a felújított Dubniczay-palota avatására várják az érdeklődőket. A Vár szabadtéri színapán 17.30 órakor kezdődnek a műsorok, musicalek, magyar reneszánsz táncok, hazaszeretet dalok szórakoztatják a látogatókat. Este hét órakor Dióssy László, Veszprém polgármestere mond ünnepi köszöntőt, fél nyolctól a Légierő Zenekara ad koncertet, de fellép Szulák Andrea is. 21 órától a Roll' Skate Boogie zenekar biztosítja a talpalávalót az Óváros téri utcabálon, közben 22 órakor tűzijátékban gyönyörködhetnek az égre tekintők.
Eső esetén a programokat a Városi Művelődési Központban tartják meg.
A teljes program itt olvasható.