Vasárnap megtörténtek az önkormányzati választások (szerencsére különösebb perpatvar nélkül), és ezúttal nincs szó globális újraszámlálásról vagy grandiózus választási csalásokról – talán köszönhetően annak, hogy országunk szép, egyöntetű narancsszínt öltött az MTV képernyőjén…

Most aztán igazán bebizonyosodott, hogy a politológusi elemzés csak utólag tudományos tevékenység, egy eseményt megelőzően még közvélemény-kutatási eredményekkel felvértezve is megmarad esélylatolgatásnak (ilyen célból pedig praktikusabb egy csinos médiummal felvenni a kapcsolatot – no nem, nem a köztévére gondolok –, hátha a szellemvilág jobban látja a jövőt). Ezt a buktát azért senki nem gondolta volna előre – még talán az optimistább fideszesek sem, akármit is állítsanak most.

Egy hete még szinte elképzelhetetlennek tűnt Dióssy László bukása (vagy az egri polgármesteré, vagy sorolhatnánk a többieket). A Köztársaság téri balhé, meg a végtelenített Kossuth téri tüntetés okán sokan inkább a kormánypártok megerősödését jelezték-jósolták, de bebizonyosodott, hogy közel sem jártak az igazsághoz. A legtöbb helyen a Gyurcsány-ügy 10–20 százalékos visszaesést jelentett a kormánypárti jelölteknek várható eredményükhöz képest.

Mit mutat ez? A Medián közvélemény-kutató cég képviselője vasárnap este bemutatott egy kördiagramot, ami szerint a választók egyharmada hitte csak el Orbán Viktor népszavazásos, kormányleváltós dumáját. „Csak” egyharmada… Ez az egyharmad éppen elég volt ahhoz, hogy az 53,12 százalékos részvétellel folyó választásokon egyértelműen megjelenjen a protestszavazatok dominanciája. Ha országgyűlési választások lettek volna vasárnap, a Fidesznek talán kétharmados többsége is lenne a Parlamentben.

De nem országgyűlési választások voltak, ezért valószínűleg a Navracsics Tibor által a szerdai Napkeltében megfogalmazott minimál-program, a „csomag maradhat, de Gyurcsánynak mennie kell” sem fog teljesülni, hiába az elsöprő győzelem. Viszont a Fidesz néppárti és anyagi „túlélése” szempontjából fontos diadalt aratott, így Orbán Viktor megnyugodhat: 2010-ben biztos ő lehet az ellenzéki (furcsa ezt a szót most leírni) párt miniszterelnök-jelöltje.

A politikai földrengés bennünket is elért, teljesen új helyzet alakult ki a városi közgyűlésben. Debreczenyi János győzelme mindenképpen tiszteletreméltó, Gyurcsány-beszéd ide vagy oda. Ez a szép a demokráciában: soha nem mehet senki biztosra, és nincsenek egyértelmű befutók. A vasárnapi választás éppen úgy a demokrácia ünnepe volt, mint minden ezt megelőző, még akkor is, ha sokunk számára meglepő eredménnyel zárult. Én a magam részéről sokkal inkább arra számítottam, hogy sokan távolmaradásukkal tüntetnek majd, vagy a pártpolitikusok helyett a független és civil jelölteket választják. Veszprémben ez utóbbi semmiképpen nem következett be, sőt a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest éppen visszarendeződést, de legalábbis stagnálást figyelhetünk meg (legalábbis ha a „tisztán” civil jelöltek eredményeit nézzük).

Ezzel együtt sem irigylem győzelméért Debreczenyi Jánost, mert az még jóindulattal is csak felemásnak mondható. A közgyűlésben a Fidesz-KDNP és a Védegylet nem tudta az abszolút többséget megszerezni, és bár van két olyan képviselő (az MDF-es Bense László Erik és a lokálpatrióta Molnár Ernő), akiket nem lehet egyértelműen az újsütetű „ellenzékhez” sorolni, de feltétlen együttműködésükre nem számíthat a városvezetés. Ezért azoknak a kemény lépéseknek a megtétele, melyekre valószínűleg az országos és a helyi pártszervezetek várnak, nem lesz egyszerű a polgármester számára, a két oldal közötti konstruktív együttműködés, ami a város szempontjából a leggyümölcsözőbb lehetne, pedig éppen az országos helyzet hisztérikussága miatt nem valósulhat meg.

Ugyanakkor olyan történelmi pillanatban vehette magához az irányítást újsütetű polgármesterünk, ami meghatározó lehet Magyarország és városunk jövője szempontjából. Arról a sokszor emlegetett 8000 milliárd forintról beszélek, ami 2007 és 2013 között lesz pályázatokon keresztül elérhető. Ahhoz, hogy ebből minél több Veszprémbe kerülhessen, stabil városvezetésre, innovatív szemléletre, rugalmas és nagyszabású projektekre van szükség. Ha torzsalkodással és egymás zsarolásával telik majd az idő (és erre a kialakult helyzet miatt sajnos nagy az esély), egyre inkább lemaradunk majd abban a versenyfutásban, ami a fejlődés lehetőségéért folyik ebben a hat évben.

A probléma persze az egész országé, hiszen a fent emlegetett halomnyi pénzt nem kapjuk meg automatikusan, csak akkor, ha bebizonyítjuk, értelmesen el fogjuk tudni költeni. Egyelőre nem az lehet az EU benyomása, hogy ezt bizonygatnánk ezerrel (főleg nem nyolcezer-milliárddal)… Nagyon észnél kell lennünk, ha nem akarjuk elbukni ezt a lehetőséget – értve ezt mind városi, mind országos szinten.

Áprilisban „ezeken a hasábokon” üzentem azoknak, akiknek újraválasztásában részt vettem, és elmondtam, én személy szerint mint várok tőlük (tuti napokig ezt böngészték). Most az új városvezetésnek veszprémiként, az ellenzéknek pedig szavazójukként szeretném felhívni a figyelmét az együttműködés fontosságára. Persze bosszút állni és egymást szívatni (akár az előző tizenhat évért, akár a választási vereségért) sokkal egyszerűbb és vonzóbb alternatívának tűnhet pillanatnyilag, de azt egyik oldalnak sem szabad elfelejtenie, hogy mindnyájan ugyanabban a városban élünk, és egyazon közösség boldogulásáért dolgozunk.