A szokásos kedd esti politikai műsorban a társadalom választott napszámosai egyetértésre jutottak. Megnyugodtak, szépen beszéltek egymással, sőt, mintha valamiféle transzcendens varázsütésre megtértek volna. Öt percig. Nem tartott sokáig, de bemutatták, hogy lehet így is, nemcsak úgy. Azután folytatódott a hétköznapok szellemi és lelki krimije…

Lehet, hogy politikusaink rossz helyről jöttek? Sokat foglalkoztat a falusi és a városi kultúra hiánya, keveredése vagy éppen szembenállása. Tapasztalatom, hogy a falvakból érkező diákok nem ismerik, tudják, használják, őrzik azokat az értékeket ill. hagyományokat, amelyek a falusi életmódhoz tartoztak. Melyikőjük tud tizenévesen olyan finomságokat főzni, sütni, vagy szép dolgokat varrni, kötni, a dolgokat úgy tenni, ahogy évszazadokig tették? Nem látom, nem érzékelem, hogy a városi diákok az urbánus események, színházak, mozik, könyvtárak, hangversenytermek, klubok, fesztiválok rendszeres látogatói, résztvevői, alkotói lennének. A falusiak városinak akarnak mutatkozni, a városiak meg urbánus jobbágyok maradnak a fogyasztói világ uradalmán.

És az elit mit csinál? Biztosan több nyelven beszél, és legalább két világnyelven olvas szépirodalmat, mint egyik kémia-professzorom az egyetemen. Biztosan a környező országok hangversenytermébe jár, majd barátaival azon gondolkodik pozsonyi vacsorája elköltése közben, hogy erősítse a közjót. Biztosan jótékony mulatságokat rendez az éheseknek, miközben azon töri a fejét, hogy ne költsön magára többet, mint ami illdomos és méltányos. És biztosan kezet csókol a megkeményedett kezű, dolgos földművesnek a csillogó ezüsttel terített asztalnál, némán megköszönve és kifejezve háláját a munkájáért. Biztosan. Bár lehet, hogy ezt csak Széchenyi tehette meg – nemessége okán. Nemes szívű és szellemű, jóakaratú törtmagyarként. Nemeseink pedig nincsenek. Kihaltak, elvesztek.

Hosszú idő, míg a polgár újra emberré válik, s újra azt teszi, amit nap-nap után tennie hivatott. És míg kialakul az újnemesség.

Várnai László