Véradó népünnepély

A hétvégén negyedik alkalommal rendezik meg az egyetem aulájában a városi nagy véradó napot. A szombati rendezvény országos szinten is kiemelkedő.

- A korábbi évek tapasztalata alapján idén is közel kétszáz véradót várunk. Az egy nap alatt levett vér mennyiségét tekintve ez országos szinten is figyelemreméltó eredmény - fogalmazott a Veszprémi Regionális Vérellátó Központ igazgatója sajtótájékoztatón. Dr. Szabó Zsuzsanna hangsúlyozta, a szombati akcióhoz hasonló népünnepélyszerű véradások rendkívül fontosak a vérellátás biztosítása érdekében. Az igazgató elmondta, az ország régiói között a veszprémi továbbra is tartja harmadik helyét a levett vér tekintetében, idén eddig harminchétezren adtak vért, s növekedett az intézetekben megjelent donorok száma is.

A szombati rendezvényre minden 18-65 év közötti egészséges embert várnak, aki viszont antibiotikumos kezelés alatt áll, illetve nem hozza magával személyi igazolványát és taj-kártyáját, nem vehet részt a véradásban. A zenei produkciókkal és különböző térítésmentes szűrővizsgálatokkal egybekötött egész napos programon a véradók között két külföldi utat sorsolnak majd ki. (napló)

Rovat: